A kormány az önkormányzatok támogatásáról döntött

A kormány az önkormányzatok támogatásáról döntött

A kormány mintegy 23 milliárd forint támogatást nyújt 32, huszonötezernél több lakosú településnek, a döntés során a kabinet a méltányosság és arányosság elveit érvényesítette. Ezt közölte a Miniszterelnökség csütörtökön.

A kormány szerdai ülésén arról döntött, hogy 27, az átlagosnál rosszabb pénzügyi helyzetben lévő település számára működési támogatást, 5 nem megyei jogú városnak pedig fejlesztési célú forrásokat biztosít.

“A kormányzati támogatások összértéke mintegy 23 milliárd forint”

– olvasható a közleményben, amelyben azt írták, a döntést nem pártpolitikai szempontok, hanem a rászorultság, az arányosság és a méltányosság elvei határozták meg. A Miniszterelnökség közölte, kormánypárti és ellenzéki települések egyaránt részesülnek a kormányzati pluszjuttatásokból. A többi település esetében a kormány a gazdaság újraindítását célzó helyi beruházásokat fog támogatni.

A főváros és a budapesti kerületek vonatkozásában a kormány szerdai ülésén arról is határozott, hogy ezen önkormányzatok számára egyelőre nem biztosít pluszjuttatásokat.

Budapest gazdasági teljesítménye az országos átlag kétszerese, fejlettsége az uniós átlag 151 százaléka. A főváros emellett jelentős pénzügyi tartalékokkal is rendelkezik: pénzeszköz- és állampapír-állománya meghaladja a 120 milliárd forintot – áll a közleményben.
Azt írták, Budapesten mind költségvetési, mind uniós forrásokból jelenleg több ezer milliárd forint értékben zajlanak közlekedési, energetikai, egészségügyi, oktatási, városrendezési és egyéb infrastrukturális fejlesztések. Emellett a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) 20 százalékát, mintegy 500 milliárd forintot tervez budapesti, további több száz milliárd forintot pedig az agglomerációt célzó fejlesztésekre fordítani.

“A szerdai döntéssel támogatott települések listája a kormányzati portálon található”

– tudatta a Miniszterelnökség.

A közleményben emlékeztettek arra, a kormány a múlt év végén adócsökkentést hajtott végre, 1 százalékban korlátozta a kisvállalkozók helyi iparűzési adójának felső határát, ezzel mintegy 150 milliárd forintot hagyott a koronavírus okozta válság miatt nehéz helyzetben lévő kisvállalkozásoknál. Kiemelték, az adóterhek csökkentése a munkahelyek megvédését segíti.

A kormány ekkor arról is döntött, hogy a 25 000-nél kevesebb lakosú települések számára a kieső iparűzésiadó-bevételeket teljes egészében megtéríti. Ez körülbelül 50 milliárd forintnak megfelelő összeg.

A kormány 2021 tavaszán Balla György miniszteri biztos és Fürjes Balázs államtitkár vezetésével minden 25 000-nél több lakosú település önkormányzatával egyeztetett, ennek során a felek áttekintették a települések pénzügyi helyzetét, különösen azok költségvetését, a kieső adók mértékét, az adóerő-képességet, valamint a rendelkezésre álló pénzeszköz- és állampapír-állományt.

Kapcsolódó cikkek