Minibölcsődével bővült Vésztő egyik óvodája az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből elnyert 112,5 millió forintos támogatásból. Az épületet csoportszobával, mosdóval, valamint az óvodával közösen használható fejlesztő- és tornaszobával bővítették. Az intézményt napelemmel látták el.
“A minibölcsődében legfeljebb nyolc kétéves gyermek helyezhető el”
– mondta el Pardi Gézáné intézményvezető, majd hozzátette, várhatóan októberben kezdhetik meg a működést, akkora remélik valamennyi engedély beszerzését. Már vannak beiratkozók, a minibölcsőde csaknem teljes létszámmal indul majd.
A csaknem hétezer lakosú városban uniós forrásból épül egy legfeljebb 16 férőhelyes minibölcsőde egy másik óvodánál is, ott most zárul a közbeszerzés, az építkezéssel 2024 végéig kell elkészülni.
A településen éves szinten mintegy 140 gyermek bölcsődei ellátására lenne igény. Szerdán zárult Vésztőn egy belvízvédelmi projekt is, amelyre 338 millió forint TOP-forrást nyert el az önkormányzat. Tizenegy utcában fejlesztették a csapadékvíz-elvezető rendszert, tisztították ki a csatornákat, továbbá rekonstruáltak egy komplett vízátemelő rendszert is – közölte Mike László alpolgármester. Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke elmondta, a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban Vésztőn 2,7 milliárd forintot meghaladó összegben, 12 nyertes pályázatot valósítottak meg. Vármegyeszerte 57 belvízvédelmi fejlesztést végeztek el.