A lap pénteki számában Esőssy Zsombor kifejtette, hogy megvan az a réteg a versenyszférában, amely a járványhelyzet által okozott gazdasági károk ellenére is készen áll előremutató befektetésekkel növelni a termelés hatékonyságát.
“Átlag feletti aktivitást lehet tapasztalni az autóipari beszállítók körében, az építőiparban, az élelmiszer-gazdaságban, de a többi között az elektronikában, a műanyag- és a nyomdaiparban is”
– mondta a lapnak Essősy Zsombor.
Kifejtette, hogy a pénzügyi és az innovációs tárca által kezelt, hightech és zöldpályázatként ismert felhívás (Ginop, Vekop) 2700 piaci szereplő érdeklődését keltette fel, 90-95 százalékban magyar kis- és középvállalkozásét,
amelyek együttesen százmilliárd forintból ruháznának be 70 százalékos támogatói intenzitás mellett.
Emellett a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Befektetési Ügynökség közös, a reálgazdaság nagyobb szereplőit célzó, versenyképesség-növelő támogatási programja 800 céget mozgatott meg, amelyek hozzávetőleg 400 milliárd forintot invesztálnának, a hazai arány itt is 60-70 százalékos.
Essősy Zsombor szerint a szaktárcákkal együtt a fejlesztéspolitikai intézményrendszer is látványosan felgyorsult.
Rendszeresek az egyeztetések a szakmai szervezetekkel, a javaslatokat pedig akár egyik napról a másikra beépítik a pályázati kiírásokba, és a forrásokat is hamar odaítélik. Erre jó példa szerinte a a Ginop és a Vekop, ahol a múlt péntektől lehetett a kérelmeket beadni, kedd reggelre pedig már nyerteseket hirdettek, pedig a kettő között a pünkösd miatt egy munkanap sem telt el.