A dubaji ingatlanpiac a február végén kirobbant iráni konfliktus hatására jelentősen visszaesett, és az ingatlanárak is elérhették a mélypontot. Április óta fokozatosan élénkül a forgalom és az árak növekedése várható, ami a forint erősödésével kedvező lehetőséget teremt a befektetési céllal vásárlók számára.
Az európai autóipar életveszélyben van, már nemcsak az autógyártók és a beszállítók, hanem a teljes ellátási lánc óriási nyomás alatt áll, és több millió munkahely jövője forog kockán szerinte.
Az európai fogyasztók maguk döntik el, mely termékekre van kereslet, a jó ár-érték arányú áruk pedig természetes módon népszerűvé válnak a kínai külügyminisztérium szóvivője szerint.
Franciaország nemzeti színei az égbolton, forrás: Clement Lepetit/Pexels.com
A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban.
Az előzetes becsléssel összhangban az előző negyedévben jegyzettnél egyaránt lassabb ütemben nőtt az euróövezeti bruttó hazai össztermék az első negyedévben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett második becslése alapján.
Beruházás (illusztráció), forrás: Jakub Zerdzicki/Pexels.com
Világszinten megduplázódik a beruházások volumene a következő 25 évben az elmúlt két évtizedhez képest, Magyarországon az európai uniós források lökést adhatnak az infrastrukturális fejlesztéseknek, de fontos az előrelátó, stratégiai tervezés.
Kína hétfőn új iránymutatást tett közzé az e-kereskedelmi szektor fejlesztésére, amely a belföldi növekedés és a nemzetközi piacok összehangolását célozza.
Kína felszólítja az iráni háborúban érintett feleket, hogy haladéktalanul szüntessék be a katonai műveleteket, mielőbb kezdjék meg a béketárgyalásokat, és párbeszéd útján rendezzék a konfliktust, elkerülve a világgazdaságot és a globális energiaellátás biztonságát fenyegető súlyos következményeket