Augusztus 20: a fogyatékkal élőkre is gondoltak

Augusztus 20: a fogyatékkal élőkre is gondoltak

Levélben tájékoztatta a fogyatékkal élőket a kormány az augusztus 20-ai központi ünnepen való részvételi lehetőségről.

Kiemelték, a kormány 2017-ben együttműködési megállapodást kötött több nagy érdekvédelmi szervezettel az állami rendezvények akadálymentesítéséről. A megállapodásnak köszönhetően a mozgáskorlátozott, érzékszervi- és értelmi fogyatékossággal élő emberek könnyebben vehetnek részt az állami rendezvényeken.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a BKK-val együttműködve az államalapítás ünnepén biztosítja az akadálymentes hozzáférést idén. Az ünnepség ideje alatt alacsonypadlózatú buszok közlekednek a Nyugati tér és a Kossuth tér között.

A Kossuth Lajos tér felé a felszállás a Nyugati téren, a Teréz körúti Skála Áruház bejárata előtti buszmegállóban történik. A Nyugati pályaudvar felé a felszállás a Báthory utca és Kossuth tér sarkán lehetséges, a 15-ös, 115-ös autóbusz megállójában.

A buszok a Nyugati pályaudvarról 7 és 22 óra között 30 percenként, minden egész óra és óra 30-kor indulnak. A Kossuth Lajos térről 7:10 és 22:10 között 30 percenként, a buszok minden óra 10 és 40-kor indulnak.

Az állami ünnepségre érkező kerekesszékesek és kísérőik számára fenntartott hely a Kossuth téren az Andrássy Gyula lovas szobor és a Parlament épülete között található.

A mozgáskorlátozott emberek számára biztosított mellékhelyiség a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében található, a 1054 Budapest Garibaldi u 2. szám alatt, amely kizárólag személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány (személyazonosító igazolvány, vezetői engedély, útlevél) bemutatásával vehető igénybe – olvasható a levélben.

Kapcsolódó cikkek