Az összművészeti produkció olyan kérdéseket vizsgál, mint hogy miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek – olvasható a Hagyományok Háza közleményében.
A kulturális örökség dinamikus megőrzésének egyik legjobb módja a hagyomány és a kortárs művészet közötti párbeszéd elősegítése.
Ennek ad teret a divatszínházi előadás, amelyben a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és zenészei színpadi produkció keretében mutatják be Szűcs Edit öltözéktervező erre az alkalomra készített alkotásait. A produkcióban a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum műtárgyai is láthatók lesznek- Az előadás Czingel Szilvia, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum vezetőjének ötlete alapján jött létre, aki kiemelte: a divat és az öltözködéskultúra izgalmas kommunikációs kód arra, hogy a múltat és a jelent összekössük, illetve a népi kultúrát 21. századivá tegyük.
“Az olyan kísérleti műfajok, mint akár egy divatszínház, remek eszközei lehetnek ennek a missziónak”
– fogalmazott Czingel Szilvia, aki megjegyezte: kevés olyan előadás létezik, amelynek ötletadója egy múzeum és egy színház vagy egy táncegyüttes valósítja meg.
A produkcióban látható ruhákat a népi kultúra motívumai ihlették, akár egy bizonyos hajfonás vagy egy adott tájegység speciális mintakincsei.
Szűcs Edit jelmez- és divattervező szerint sokféle út létezik a tradíció és a modernitás egyidejű megjelenítésére az öltözékekben. Mint fogalmazott, egy “ez egy valódi slágertéma” a tervezők körében. A Körforgásban című produkció általa tervezett darabjait elsősorban a színpadi látványosság szempontjai ihlették, de munkái között olyan alkotások is megtalálhatóak, amelyek egy kis egyszerűsítéssel akár hordhatóvá is tehetők.
“A divattervezők gyakran úgy dolgoznak, hogy a bemutatón látványosabb, játékosabb öltözékeket vonultatnak fel, majd azoknak a letisztultabb verzióit dobják piacra”
– közölte hozzátéve, hogy az előadás célja elsősorban egy olyan szemléletváltásra való figyelemfelhívás, amely a hagyomány és a modernitás közötti hidat igyekszik még inkább láttatni. Az előadásban a képzőművészethez hasonlóan a mozdulatoknak a híd szerep jut, hiszen erősítik a hagyomány és a modernitás két pólusának kapcsolódását. Az előadás rendező-koreográfusa Darabos Péter. Bővebb információ a produkcióról a Hagyományok Háza honlapján érhető el.