„Csak így lehet költséghatékonyan márkát építeni” Interjú az első magyar inbound marketingessel

„Csak így lehet költséghatékonyan márkát építeni” Interjú az első magyar inbound marketingessel

Tóth MihályEgy százhalombattai vállalkozás is bizonyítja, hogy a siker nem csak budapestieknek jár. A Netkreatív webáruház készítéssel és online marketing kampányokkal segít más vállalkozóknak saját sikerük elérésében. Vezetője, Tóth Mihály az Egyesült Államokban képezte magát, hogy a legjobb lehessen. Az első magyar a Facebook marketing könyvnek is ő a szerzője, amely minden vállalkozó szelleműnek jó útmutató.

Kovács Noémi – Az egyszerűen csak Facebook Marketingnek elnevezett könyve átlátható és könnyen olvasható. Jól érzem, hogy a kis és középvállalkozóknak szeretne vele segíteni?

– Igen, pontosan az volt a célom a könyvvel. A kkv-knak és kezdő vállalkozóknak szól. Megmutatja nekik az online lehetőségeket, azokat az internetes marketing eszközöket, amelyek segítségével sikeressé tehetik a cégüket.

– Mit tapasztalt, mi a legnagyobb buktató ezen a piacon, mi az, amit hibaként elkövetnek a vállalkozók?

– Gyakori hiba, hogy tudás nélkül, tudás és gyakorlat hiányában állnak neki egy-egy kampányt levezényelni. Ez így nem hoz eredményeket és csak a pénzt viszi. Egy másik nagy hiba az, hogy lebeszélik saját magukat, hogy nem kell marketing.  

– Mit kínál az Ön cége, a Netkreatív?

– Mi elsősorban webáruházakat készítünk, de egyre több egyedi fejlesztést is elvállalunk a kuponos oldaltól kezdve, a licitoldalakon keresztül egészen a sajátos rendszerekig mindent fejlesztünk. Advert-, Facebook-, kereső marketing és email marketingkampányokat is tervezünk, tehát teljes megoldást kínálunk a marketing területén is.

Facebook marketing könyv

– A Facebookot jól ismerem, ahogy az olvasóink egy része is. Ezt a könyvet mégis ajánlom nekik is, mert tud újat mondani. Az Antavóról például még nem hallottam eddig. Ön honnan tudta meg, hogy van egy ilyen nevű szoftver?

– Az Antavóra akkor figyeltünk fel, amikor megnyertek egy olyan versenyt, amin bárki elindulhat egy jó ötlettel. Kifejlesztették ezt az eszköz. Azért említem meg a könyvben jó példáként, mert több ügyfelünknél is használtuk komoly eredménnyel. Elég nagy sikereket lehet elérni vele.

– A Graph kereső micsoda?

– Ezt a mindenkinek elérhető, komplex keresőt most vezették be az Egyesült Államokban és remélem, nálunk is gyorsan megjelenik. Tulajdonképpen a Google vetélytársa a Graph, bár másképpen működik. Ez a program az emberi kapcsolatok között tud keresni. Ha szeretném megtudni, kik azok a barátaim, akik Opelt vezetnek, szeretik a Tankcsapda zenekart vagy szeretnek sörözni, vagy ha egy nő arra kíváncsi, az ismerősei között ki az, aki szeret egy bizonyos divat márkát vagy klubot, a Graph segít neki. Ez egyfajta beszédes kereső, amivel sok mindenre rá lehet keresni. Használatával gyorsan kiderül, hogy az összes budapesti barátom közül ki szereti a Ferrarit. Ha nincs ilyen, akkor azt keresi, hogy a barátaim közül kinek van olyan barátja, aki szereti a Ferrarit és Budapesten lakik. Az amerikaiak természetesen angolul használják. A magyarról nem sokat tudunk, de reméljünk, hogy működik majd magyarul is. Mindenesetre egy olyan program, ami marketing szempontból nagyon jó szűrő lesz, ha elkészül.

Graph kereső

– Nagyon érdekes, amit mond, mert úgy tudom, hogy a Facebook hirdetései is ilyen célzott hirdetések. Figyelik és szűrik, ki mit szeret nézegetni és ez alapján ajánlanak az illetőnek terméket vagy szolgáltatást. Sok embernek az a tapasztalata, hogy ez nem működik. Ez igaz, vagy érdemes a Facebook jobb oldalán található a hirdetésekben gondolkozni?

– A hirdetés működik, a hirdetéssel lehet a legjobban nőni. Régebben nagyon jók voltak ezek az alkalmazások, hogy mi az indián nevem és egyebek. Nagyon sok is volt belőlük, és hirtelen lehetett velük nagyon nagyot ugrani. Akár tízezer rajongót is lehetett szerezni egy adott nap, de azóta ezt a lehetőséget már nem ajánlja fel a Facebook. Most az igazán nagy eredményt úgy lehet elérni, hogy folyamatosan kommunikálunk a követőinkkel, miközben marketingkampányokat futtatunk. A hirdetés nem rossz. Nagyon sokan azt mondják, hogy nem fizetek a Facebooknak, de képzeljük csak el azt, hogy indítunk egy Facebook oldalt a 10 éves cégünknek, amelynek már nagyon sok ügyfele van. Aztán jön egy 3 hónapos cég és elindít egy Facebook kampányt, amivel összegyűjt tizenötezer követőt. Nálunk, mert mi nem hirdetünk, még mindig csak 243 követő van, ami amatőrnek tűnik a leendő ügyfeleknek, ezért inkább a konkurencia oldalát lájkolják, a három hónapos cégét, amelyik nem is ért olyan jól hozzá, mint mi. Csakhogy neki van tizenötezer követője, ami azt mutatja az érdeklődőknek, hogy ez egy komolyabb márka, egy komolyabb cég, mint a miénk. A Facebook egész hirdetésrendszere a megjelenés és a kommunikáció erről a márkaépítésről szól.

– Gondolom, abban tudnak segíteni a kkv-knak, hogy három-négy hónapon belül akár tízezer lájkot is megszerezzenek, de milyen összegekben kell gondolkodnia a cégvezetőknek, ha önöket választják?

– Mivel kkv-kről beszélünk, nem eshetünk neki úgy a marketing kampányoknak, hogy naponta százezret költünk, amivel hirtelen, egy-két hónapon belül százezres rajongótábort produkálhatunk. Nagyon megtervezzük a kampányokat, így az ügyfélnek nem kerül sokba. Kombinálunk. Olyan hirdetéskampányokat szervezünk, ami látogatót vagy vevőt hoz az ügyfélnek és a kommunikációban is segítünk. Elmondjuk neki, milyen változatos tartalmakat osszon meg, hogy még több rajongója legyen. De a Facebook mellett más csatornákat is használunk, például direktmarketingben kiküldjük az ügyfél termékét vagy szolgáltatását a hírlevél listánkon, de a Google+-ról vagy akár az Iwiw-ről is toborozhatunk rajongókat. Az a lényeg, hogy az egészet rendszerben kell látnunk. Csak úgy lehet költséghatékonyan hirdetni, jelen lenni és márkát építeni, ha minden eszközt használunk. A marketing kampányokat is tökéletesíteni kell, de nem szabad elfelejteni, hogy nincsenek ingyen. Ha az a cél, hogy létrehozzunk egy tízezer fős oldalt, ami már komolynak számít, legalább húsz-harminc forinttal meg kell szorozni a tízezres számot. Ha kétszáz-, háromszázezer forintot ráfordítunk hirdetésekre, és csak rajongó tábort építünk, akkor elérhető a tízezer.

– Sok ügyfelük van, akik megértették ezt és jelentkeztek Önöknél?

– Igen, folyamatosan vannak kampányaink. Ha pár száz követőnk van, csak lassú növekedéssel lehet eredményt elérni. Minél több követőnk van, és minél több olyan megosztásunk, amire reagálnak, amihez hozzászólnak, amit lájkolnak, amit megosztanak, annál több embert érünk el. Erre jó az Antavo. Indítunk egy szépségversenyt vagy megosztunk egy ingyenes anyagot, hogy kövessenek minket. Akkor már a barátunk barátai és talán annak a barátai is látni fogják, hogy valamit letöltöttünk vagy valamiben részt vettünk, így lesz még több lájkunk. Minél nagyobb a követő tábor, annál könnyebb még nagyobbá nőni. Úgy tizenötezernél pedig meglódul a csapat.

– Ön honnan ismeri ennyire jól a Facebookot? Dolgozott nekik?

– Nem. Már több éve használjuk a Facebookot marketing eszközként. Én pedig több amerikai képzésen is részt vettem már, mert hiába van Magyarországon sok tréner és marketinges cég, csak másodkézből tanítják azt, ami a tengerentúlon közvetlenül megtanulható, ezért én az amerikai tréningeket választottam.

– A könyvének a hátulján van egy mondat, miszerint, idézem, Misi az első hazai inbound marketinges. Tulajdonképpen mit jelent az, hogy inbound marketinges?

– Eddig mindenki azt a szót ismerte, és próbálta megjegyezni, hogy online marketing és internet marketing. Ez már tovább fejlődött, mert az online marketingbe, internet marketingbe bele tudjuk csomagolni a kereső marketinget, a SEO-t, aztán az ADWORDS-öt, a Facebook hirdetést és ez még mindig nem minden. Ezzel csak hirdetünk és pénzt költünk. Az inbound marketing egy újfajta megoldás, újfajta módszer, amit én lassan két éve alkalmazok. Ennek az a lényege, hogy nem csak a fizetős eszközöket kell használni, hanem tudatosan kell építeni egy olyan márkát, amire nem csak fizető megoldással tudnak rátalálni. Az inboundnak például az az értelme, hogy ott legyünk a YouTube-on is. Jó stratégiával, hetente mondjuk két-három videót feltöltésével, több száz videónk is lehet fent egy-két év alatt. Nekünk nagyon sok videónk van a saját csatornánkon. A statisztikából látjuk, hogy onnan is jönnek látogatók. Sok oktatóprogramunk is van, amit sorozatban néznek végig a látogatóink, követőink a YouTubeon. Ezt is egyfajta csatornaként használjuk ügyfélgyűjtésre, mint a Facebookot.

lájk gombok

Az inbound nagy erőssége a tartalom. Az az igazság, hogy Magyarországon nagyon kevesen írnak rendszeresen. Aki rendszeresen ír blogot, az is hetente, kéthetente, van, amikor havonta egyet ír. Mi a tesztidőszakban naponta írtunk tartalmat. Most is volt egy olyan hónap, amikor minden nap született bejegyzés. A statisztikából az derült ki, hogy ha van harminc új tartalom, amit kulcsszavakkal, keresőoptimalizáltan teszünk fel, el tudjuk érni, hogy a Google-ben elől szerepeljünk. Így ránk találnak az ügyfelek. Ha egy cég vezetője azt gondolja, van tíz olyan kulcsszava, amivel megcélozhatja a vevőit, téved. Nem tíz van, hanem tízezer, százezer, akár milliónyi kifejezés is lehet, és ezekre külön-külön kell tartalmakat írni.

Ha írunk egy cikket, ami arról szól, hogyan építsünk Facebook oldalt, akkor már négy szót használtunk, amit a Google szeretni fog. Akkor ugyanis erre a négy szóra van optimalizálva a teljes tartalmunk. De akár hosszabbat is írhatunk azzal a címmel, hogy az első Facebook kampányom elkészítése vagy hogyan készítsünk hatékony és olcsó Facebook marketing kampányt, mert az emberek egyre specifikusabban keresnek. Ezért van szükség a tartalmakra, amit úgy nevezünk el, és olyan kulcsszavakkal látunk el, hogy az ügyfeleink rákereshessenek és ránk találjanak.  Az internetezők próbálnak olyan szavakat beírni a keresőbe, amelyek már teljesen újak. Aki erre felkészül, erre optimalizálja a weboldalát, marketing kampányát, sokkal több látogatót tud bevonzani a cégéhez.

– Úgy tűnik, a Google időnként változtatja a szokásait. Ha valaki optimalizálta az oldalát, az még nem jelent végleges sikert, hiszen folyamatosan foglalkozni kell vele, mert egy idő után a Google felismeri az optimalizálást és lejjebb sorolja az oldalt. Ezt Ön is tapasztalta?

– Ez rendszeres. A mi területünkön igazán nagy verseny van. Azt vettük észre, hogy van, amikor mi vagyunk jó pozícióban, mondjuk első helyen, van, amikor nem mi vagyunk első pozícióban, azért mert a Google folyamatosan kísérletezik. És van egy-két olyan cég, amely próbál folyamatosan csalni és így előrébb kerülni sorban. Mi tartjuk magunkat ahhoz, hogy tartalom, tartalom és tartalom. Minél több tartalmunkra bukkannak rá az emberek a Google-ön, annál több látogatónk, ügyfelünk lesz. Ha egyetlen kulcsszóra, két-három kulcsszóra optimalizáljuk a weboldalunkat, az azért nem jó, mert ha a Google folyamatosan változik, és visszaesünk egy-két oldalt, vagy akár négy-öt helyezést, már csökken az ügyfélszámunk, de ha mondjuk, van már ezer darab blogbejegyzésünk és videónk a YouTube-on, és ezek megtalálhatók a Google keresőjében, akkor van ezer lehetőségünk arra, hogy a látogatót behozzuk a weboldalunkra és utána ügyféllé tegyük.  

közösségi média

– A magyarok általában csak Facebookban gondolkodnak, pedig Twitter, Instagram, Pinterest, DeviantArt és még számtalan más közösségi portál is létezik még. Ezekkel is foglalkoznak, vagy ezekben nem látnak annyi fantáziát?

– Az Instagramot inkább személyesen használom, cégként nem, mert a személyes márkához nagyszerű eszköz. Amerikai marketinges szakembereknél és tanácsadóknál azt láttam, hogy az Instagramot egyfajta rádióként kezelik. Jó stúdiótechnikával rögzített, intróval ellátott adásokat tesznek fel rá, amivel oktatnak, információt kínálnak, és természetesen márkát építenek. Az Egyesült Államokban a Twittert is sokkal többen használják. Igazából az, amit mi teszünk itthon, hogy reggel fölkelünk és azonnal ránézünk a mobilunkon az e-mailjeinkre, kint nem jellemző. Ők inkább a Twitterre néznek rá. Egy amerikai reggel még ki sem nyitotta a szemét, már írja a Twitterre, hogy felkeltem. Teljesen más a tömegmédia, és az egész marketing is másképpen működik. Nálunk a Twitter nem tudta áttörni azt a lélektani határt, ezért nem is igazán hasznos, de azért azt tudni kell, hogy ha valaki nagyon ügyes a Twitteren, az befolyásolja a keresőtevékenységét is. De ugyanez a helyzet a Google+-nál is, amit már eltemették egy páran, mégis él és virágzik. Ha ezen is aktívak vagyunk, a Google látja. Egyébként az összes olyan eszközön, amely a Google kezében van, érdemes aktívnak lenni és nem csak regisztrálni. A Google ugyanis meghálálja, ha azt tapasztalja, hogy nap, mint nap használjuk.

– Ha most egy Sikeradó olvasónak felkeltettük az érdeklődését, hol és hogyan tud Önöknél jelentkezni?

– Kereshet telefonon, de van weboldalunk: http://www.netkreativ.hu/, és Facebook oldalunk:  https://www.facebook.com/#!/Netkreativ?fref=ts is. Ha kapunk egy e-mailt, személyes beszélgetésre hívjuk az érdeklődőt. Sok ügyfelünk van és egyre több külföldi is. Legutóbb például Svédországból repült ide egy üzletember, aki webáruházat nyit. Ő a marketingben támaszkodik ránk. Számunkra mindenki egyedi, egyedi termékekkel, amihez egyedi marketinget kell építeni, ezért tartjuk fontosnak a személyes találkozót. Ha valaki azt mondja, mindenkire rá tud húzni egy sémát, az sem a Facebook-hoz, sem a marketinghez nem ért.

Kovács Noémi

Kapcsolódó cikkek