illusztráció, forrás: pixabay.com

Hétvégén rendezik a Nemzeti vágtát, itt lesznek lezárások

Hétvégén rendezik a Nemzeti vágtát, itt lesznek lezárások

Forgalomkorlátozásokra és a közösségi közlekedési járatok terelésére kell számítani a Hősök tere környékén a Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig,. Ezt közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.

Mint írták, a Nemzeti vágtát idén október 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap rendezik a Hősök terén, de már péntek délutántól lezárják a közúti forgalom elől az Andrássy út, valamint a hétvégén a Dózsa György út egy-egy szakaszát, amely miatt a Hősök terét érintő közösségi közlekedési járatok terelve közlekednek. A BKK tájékoztatása szerint pénteken 16 órától hétfőn reggel 4:30-ig lezárják az Andrássy utat a Bajza utca és Dózsa György út között, a Hősök terét, az Állatkerti körút egy szakaszát a Gundel Károly út és Hősök tere között, a Kós Károly sétányt, valamint az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között. Szombaton reggel 8 és este 8 óra között, illetve vasárnap 8 órától hétfő reggel 4.30-ig lezárják a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.

A tájékoztatás szerint a 105-ös és a 178-as buszok péntek 16 órától hétfő reggel 4:30-ig módosított útvonalon közlekednek.

A Gyöngyösi utca felé a buszok nem érintik a Bajza utca és a Hősök tere megállókat, viszont megállnak a Bajza utcában a Lendvay utca kereszteződése után kialakított ideiglenes megállóhelyen, a 72M trolibusz Bajza utca megállójában, valamint a Honvédkórház (Hősök tere) megállóban a Podmaniczky utcában. A belváros felé a buszok nem állnak meg a Hősök tere és a Bajza utca megállókban, viszont érintik a 72M trolibusz Honvédkórház (Hősök tere) és a Rippl-Rónai utca megállóit. A 20E busz szombaton reggel 8 és este 8 óra között, illetve vasárnap 8 órától hétfő reggel 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hungária körúton közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere megállót. Az Ötvenhatosok terén a 30-as buszcsalád járatainak megállójában, a Kacsóh Pongrác útnál pedig az éjszakai járatok megállójában lehet felszállni rá. A 30-as, a 30A és a 230-as buszok szombaton reggel 8 és este 8 óra között, valamint vasárnap 8 órától hétfő reggel 4:30-ig a Dózsa György út lezárt útszakaszát a Városligeten át kerülik el, ezért nem érintik a Hősök tere és a Benczúr utca megállókat, ahogyan a Keleti pályaudvar felé a Damjanich utca/Dózsa György út megállót sem. A terelt vonalszakaszon a 70-es és a 72M troli érintett megállóiban lehet felszállni a buszokra.

A 75-ös trolibusz szombaton reggel 8 és este 8 óra között, valamint vasárnap 8 órától hétfő reggel 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hermina úton át közlekedik, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere közötti megállóit.

A terelt vonalszakaszon a 72M és a 74-es troli érintett megállóiban lehet felszállni rá. A 979-es éjszakai járat a péntekről szombatra, a szombatról vasárnapra, valamint a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka az Andrássy út lezárt szakasza helyett – Újpalota felé a Kodály körönd megállótól, Csepel felé pedig a Bajza utca megállóig – a 70-es trolibusz útvonalára terelve közlekedik, ezért nem érinti a Bajza utca, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállóhelyeket, helyettük a 70-es trolibusz Damjanich utcai és Bajza utcai megállóiban lehet felszállni a buszokra.

A BKK jelezte, amennyiben a résztvevők száma miatt indokolt, lezárhatják a forgalom elől az M1-es metró Hősök tere megállóhelyét; ebben az esetben a kisföldalatti megállás nélkül áthalad az állomáson.

Kapcsolódó cikkek