ló (illusztráció), fotó: pixabay.com

Idén közönség nélkül rendezték meg a Nemzeti Vágtát

Idén közönség nélkül rendezték meg a Nemzeti Vágtát

A hétvégén volt a 13. Nemzeti Vágtát a Hősök terén, amelynek döntőjét Ördög Alen, Porva lovasa Ricardó nevű lován nyerte vasárnap este. A lovas eseményt, a járványhelyzetre való tekintettel, közönség nélkül tartották meg. Az érdeklődők online és televíziós közvetítésen keresztül követhették az eseményt.

“Abszolút elégedettek vagyunk(…), azt láttuk, hogy ez a szakrális tér működésbe hozta az egészet és gyakorlatilag közönség nélkül is működött”

– mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A nemzetközi futam kapcsán kitért arra, hogy a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok arab ménesének shagya-arab lovaiból minden évben 12 hasonló képességű, felkészített lovat állítanak ki a megmérettetésre, így a meghívott külföldi versenyzők igazán izgalmas küzdelemben mérhetik össze tudásukat. Idén Magyarország mellett például Mexikóból, Indiából, Mongóliából is érkeztek lovasok.

Lázár Vilmos szerint az idei nemzetközi futam különösen érdekes volt, a mexikói lovas sokáig győzelemre állt, de kicsit hamar kezdett el ünnepelni, így végül a szlovén versenyező nyerte meg a futamot. Hozzátette, Közép-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyévé nőtte ki magát az esemény, amelynek célja az volt, hogy kicsit más színben, modern köntösbe öltöztetve mutassa be a lovas sportot.

Szotyori Nagy Kristóf, a Vágta versenyigazgatója a kishuszár vágtáról elmondta, több mint ötven gyerek indult el az elővágták során.

“Ez óriási számnövekedés”

– hangsúlyozta, majd elmondta azt is, mivel a futam egyre nagyobb népszerűségnek örvend, azon gondolkodnak, hogy növelni fogják a résztvevők számát.

“A versenyzők lovastudása meglepően kimagasló volt és ennek teret kell adni, hiszen ők a jövő”

– emelte ki Szotyori Nagy Kristóf.

Kapcsolódó cikkek