illusztráció, forrás: pixabay.com

A bajnoki címért szállnak harcba

A bajnoki címért szállnak harcba

Az idei szezonban is az abszolút országos bajnoki címért száll harcba a Turán Frigyes, Bagaméri László ralis páros.

A Shell Helix Ultra csapatának kettőse kedden tartott online sajtótájékoztatón mutatta be 2021-es versenyautóját, amely változatlanul a Next Auto Polo GTI R5-öse lesz. A versenygép festése valamelyest átalakult, de a meghatározó színek, a fehér-sárga-fekete dizájn megmaradt. Az autót ebben az évben – ahogyan tavaly is – a Korda Racing készíti fel.

“Minden évben úgy állunk oda a rajthoz, hogy bajnokok akarunk lenni, és ez most sincs másképp”

– jelentette ki Turán, aki tavaly egypontos hátránnyal az abszolút összesítés második helyén végzett, míg az RC2 kategóriában bajnok lett.

“Azon kívül, hogy külföldi sztárversenyzők is lesznek az idén a magyar bajnokságban az ellenfeleink között, én úgy látom, hogy több olyan fiatal rivális van, akikkel ebben az évben már komolyan kell számolni”

– tette hozzá a versenyző, aki szerint ez “komoly technikai és mentális elvárásokat” támaszt az ő párosukkal szemben is.

“A koronavírus-fertőzés minket is utolért, de szerencsére már mindketten túlvagyunk rajta, komolyabb tünetek nélkül megúsztuk, és most teljesen egészségesen tudunk odaállni a rajthoz”

– árulta el Bagaméri László, aki hozzátette, remélik, hogy az év közepére már kevesebb lesz a korlátozás az országban, és a szurkolók is ott lehetnek majd a pálya szélén.

Turán Frigyes azt mondta, fizikailag csúcsformában várják az idény kezdetét, az elmúlt esztendőkben gyűjtött tapasztalatokat pedig mindenképpen kamatoztatni szeretnék.

“A külföldi nagy nevek részvétele mindenképpen jó a magyar bajnokságban, én úgy érzem, hogy ők azért jönnek ide, mert látják, hogy jók a pályák és a versenyek, és érdemes itt rajthoz állni”

– fogalmazott.

Az előző idénnyel kapcsolatban Turán elmondta, mindent megtettek, hogy megnyerjék az abszolút bajnoki címet, az év végén azonban csalódottak voltak. Hozzátette, végül januárban úgy döntöttek, hogy nem foglalkoznak többet az előző esztendővel, hanem már a mostani idényre koncentrálnak.

A rali országos bajnokság a tervek szerint idén hétfutamos lesz, és a jövő hétvégén sorra kerülő Boldogkő-ralival kezdődik Boldogkőváralján és környékén.

Kapcsolódó cikkek