Szlávik János infektológus fõorvos az elsõ Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni oltóanyagával a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

György István: Európában elsőként válik lehetővé a harmadik oltás beadatása Magyarországon

György István: Európában elsőként válik lehetővé a harmadik oltás beadatása Magyarországon

Erről beszélt a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a közmédiának vasárnap Balatonmáriafürdőn.

György István hangsúlyozta, járványügyi szempontból Európa egyik legbiztonságosabb országa ma Magyarország, ez annak köszönhető, hogy mindkét oltás beadásában a második, de világviszonylatban is előkelő helyen áll.

“A felnőtt lakosság 55 százaléka kapta meg eddig mindkét oltást, az idős korosztálynak pedig mindössze 18 százaléka nem oltatta be magát az első vakcinával sem”

– ismertette, majd elmondta, hogy Belgiumban több mint négyszeresére nőtt a fertőzések száma az utóbbi hetekben, és Ausztriában, Hollandiában is már kétszeres sebességgel terjed delta variáns.

Ezért teszik lehetővé Magyarországon a harmadik oltást, ami pluszvédettséget jelenthet.

Kifejtette: a harmadik oltást négy hónappal a második oltás után javasolják beadni, de orvosi, háziorvosi ajánlásra ettől el lehet térni, hamarabb is meg lehet kapni. Elsősorban az időskorúaknak és a járványügyi szempontból veszélyeztetetteknek javasolják. Az orvosi-szakmai kérdés, hogy milyen vakcinával oltsanak. A harmadik oltást “főszabályként” azokon a helyeken lehet beadatni, ahol az első két oltás történt, vagyis a háziorvosnál és oltópontokon – közölte.

Kiemelte, hogy a legveszélyeztetettebbek a vírus terjedése szempontjából azok, akik még nincsenek oltva, ezért törekedni fognak arra, hogy őket is rávegyék az oltásra. A 60 éven felülieket külön megkeresik.

“Kérem ezt ne vegyék zaklatásnak, hiszen ez az egész magyar társadalom érdeke”

– mondta az államtitkár.

A gyerekek beoltására is külön akciókat szerveznek. A cél, hogy a 12-15 és a 16-18 évesek közül minél többen megkapják az oltást. Az iskolakezdés előtti két nap mellett szeptember 30-án és 31-én is szerveznek nekik az iskolákban oltási akciókat – tudatta György István.

Tájékoztatása szerint a harmadik oltásnál az egészségügyi dolgozóknak nincs elsőbbségük, de azt szeretnék, hogy közülük is minél többen megkapják a harmadik adag vakcinát.

Ezután beszámolt arról, hogy az operatív törzs javaslata alapján döntött úgy a kormány, az egészségügyi dolgozóknak meg kell kapniuk az első két oltást, csak így végezhetnek a továbbiakban “aktív feladatellátást”. Külön kategóriát jelentenek azok az egészségügyi dolgozók, akiknek valamiért nem javasolt az oltás felvétele. Nekik ezt két külön orvosi véleménnyel kell igazolniuk, és a kórházigazgató dönti el, engedélyezi-e a további munkájukat.

“Ez attól is függ, milyen munkakörben dolgoznak”

– válaszolta az államtitkár az MTI kérdésére.

György István hangsúlyozta, elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Mindenkit arra szeretne biztatni – mondta -, hogy oltassa be magát, hiszen nem a bezárások és korlátozások jelentik a járványban az igazi védettséget, hanem ha az átoltottság minél magasabb szintet ér el.

Kapcsolódó cikkek