Tíz évvel ezelőtt a kormány nagy fába vágta a fejszéjét, amikor hozzálátott a közigazgatás korszerűsítéséhez, és kialakította a kormányablakrendszert, amely az idők során hatékonynak bizonyult – közölte György István.
“A 306 kormányablak, a járási kormányhivatalokkal együtt, 2500 féle ügytípust képes kezelni. A hálózatot a kormány tovább kívánja fejleszteni”
– mondta.
A kabinet az épületek megújítása mellett hangsúlyt fektet a kormányablakokban dolgozók folyamatos képzésére, valamint az informatikai fejlesztésekre, hiszen egyre több az olyan ügy, amelyet az ügyfelek számítógépükön, ügyintézői beavatkozás nélkül bonyolíthatnak le – mondta, majd példaként említette, hogy január elsejétől elég lesz egy közüzemi szolgáltatónál bejelenteni az adatváltozást, és ha az ügyfél kéri, a rendszer automatikusan végrehajtja a módosítást a többi közüzemi szolgáltatónál is.
A tervek szerint jövőre 400 olyan a bankautomatákhoz hasonló “kioszkot” létesítenek, amelynek segítségével az ügyfelek ügyintézési időn túl is elindíthatják egyes ügyeik intézését, például egy személyi igazolvány cseréjét.
Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte: a megújult megyeháza történelmi épületében a 21. század igényeinek megfelelő körülmények között végezhetik közszolgálati munkájukat a hivatali dolgozók.
Farkas Ciprián, Sopron polgármestere az elmúlt tíz év kormányzati segítséggel megvalósult fejlesztéseket sorolta, megemlítve, hogy szerda délelőtt adtak át egy mélygarázst, illetve zajlik a soproni várfalhoz kapcsolódó múzeumi negyed és romkert turisztika fejlesztése.
Széles Sándor kormánymegbízott azt emelte ki, hogy a belső felújítással olyan klasszicista épület újult meg, amelynek falai között Széchenyi István is dolgozott. A járási kormányhivatalnak is otthont adó épület földszintjén és második emeletén újítottak fel irodákat, a munkálatok során festettek és burkoltak, megerősítették az irattár födémszerkezetét, fűtőtesteket cseréltek és korszerűsítették a világítást.