Az első meccsüket megnyerték a magyarok

Az első meccsüket megnyerték a magyarok

Az első magyar érdekeltségű meccs hazai győzelmet hozott a vasárnap megkezdődött budapesti asztalitenisz-világbajnokságon: Majoros Bence és Bálint Bernadett duója sikerrel vette a vegyes párosok selejtezőjének első fordulóját.

A 21 éves Majoros és a nála két évvel idősebb Bálint egy bosnyák ellenféllel vette fel a küzdelmet a Hungexpo G pavilonjában felállított négy centerasztal egyikén, s ugyan a második szettet elvesztette, összességében magabiztosan nyert. Délután, 15.30 órától egy algériai vetélytárs vár a magyarokra, azon a meccsen már a 64-es főtáblára jutás lesz a tét.

“Különleges élmény itthon játszani, már most nagyon jó a hangulat. Most szerepelünk először együtt, ebből adódóan voltak kisebb hibák a mérkőzésen, még meg kell éreznünk, mit és hogyan üssünk, de kezdésnek jó volt”

– mondta Majoros Bence, majd hozzátette, hogy a következő ellenfelükről nem sokat tudnak, de a folytatásban is mindent megtesznek a sikerért, segítik egymást és bíznak a minél jobb eredményben.

Ebben a versenyszámban a Szudi Ádám, Pergel Szandra és az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős kiemeltként főtáblás.

Eredmény:
vegyes páros, selejtező, 1. forduló:

Majoros Bence, Bálint Bernadett-Luka Matkovic, Belma Busatlic (bosnyák) 3-1 (4, -11, 6, 3)

később:

selejtező:

férfi egyes:

13. csoport:
András Csaba-Zaid Abo Jaman (jordániai) 11.30
András-Robin Devos (belga) 16.15

19. csoport:
Juhász Patrik-Duc Tuan Nhuyen (vietnami) 12.15
Juhász-Martin Allegro (belga) 17.00

23. csoport:
Majoros Bence-Ravil Ahmedov (türkmén) 17.00

28. csoport:
Ecseki Nándor-Avo Mumdzsoglian (libanoni) 17.00

41. csoport:
Lakatos Tamás- Hriszto Hrisztonov (ciprusi) 17.45

42. csoport:
Szudi Ádám-Kreshnik Mahmuti (koszovói) 17.45
A csoportgyőztesek jutnak a 128-as főtáblára.

női egyes:

45. csoport:
Fehér Orsolya-Christina Kamenan (elefántcsontparti) 13.00

46. csoport:
Bálint Bernadett-Rozalina Hadzsijeva (üzbég) 18.30

47. csoport:
Hartbrich Leonie-Alisa Khalid (skót) 13.00
A csoportgyőztesek jutnak a főtáblára, a másodikak közül négy szerencsés vesztes is a 128 közé kerül.

vegyes páros, selejtező, 2. forduló:

Majoros Bence, Bálint Bernadett-Szami Keruf, Lynda Lograibi (algériai)
15.30

Kapcsolódó cikkek