Az uniós bizottság két tagja a nyilatkozatban kijelentette: az európai integráció érdekében Koszovónak elő kell mozdítania a szükséges reformokat a stabilizációs és társulási megállapodásban rögzítettek, valamint az európai reformmenetrend szerint, illetve előremutató lépéseket kell tennie a regionális együttműködés irányába.
“Koszovó európai integrációs útja a Szerbiával fenntartott kapcsolatok átfogó normalizálásán át vezet. Az EU ezért elvárja, hogy az új pristinai hatóságok konstruktív módon vegyenek részt az unió részéről támogatott párbeszédben, és megragadják az előttük álló lehetőséget az átfogó megállapodás elérésére
– tették hozzá.
A helyi választási bizottság legfrissebb, a szavazatok 96 százalékának feldolgozottsága alapján hétfőn közölt adatai szerint az Önrendelkezés (Vetevendosje) nyerte meg a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokat Koszovóban. A párt, mely ellenzi Koszovó európai uniós csatlakozását, illetve a Szerbiával fenntartott viszony rendezését.