Gulyás Gergely (archív)

Gulyás Gergely: a kormánypártok együttműködésre törekednek

Gulyás Gergely: a kormánypártok együttműködésre törekednek

A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje mellett kampányolt csütörtökön Miskolcon Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy lakossági fórumon.

A miniszter a rendezvény előtt újságíróknak azt mondta: a kormánypártok Alakszai Zoltán személyében a legalkalmasabb jelöltet állították Miskolcon. Úgy fogalmazott: a polgármesterjelöltnek világos tervei vannak a város jövőjéről,

“bízom benne, hogy ő érdemli ki a város bizalmát”.

Azt látják mindenhol, hogy az ellenzék a polgármesteri, a képviselőjelölti tisztségekre “háborús hídfőállásként” tekint, ennek pedig a helyi közösségek lesznek a vesztesei – mondta. A kormárnypártok részéről az együttműködési készség megvan, a másik oldalról ez hiányzik – tette hozzá.

“Még tizenhét nap van hátra a választásig, a Fidesz-KDNP időarányosan jól áll, a cél az, hogy a korábbi választásokhoz hasonlóan most is nagy fölénnyel nyerjenek a kormánypártok jelöltjei”

– tette hozzá.

Alakszai Zoltán azt mondta, nem az ellenfeleivel foglalkozik, hanem azzal, ami a miskolciakat leginkább érdekli, ennek érdekében indította el a miskolci konzultációt, amelynek a folyamatos párbeszéd a célja; a miskolciak és a kormánypártok szövetségesek ebben.

Hangsúlyozta, az elmúlt kilenc évben rendkívüli kormányzati támogatás érkezett Miskolcra, ez pedig bizonyosság arra, hogy a város nem lehet ellenzékben. Az október 13-ai választásnak az a tétje, hogy Miskolc a “nyerő oldalon marad-e” – jelentette ki.

Kapcsolódó cikkek