Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd fõpolgármester-jelöltje az õszi önkormányzati választásról tartott budapesti sajtótájékoztatón a Szabadság híd pesti hídfõjénél 2019. július 5-én, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Főpolgármesteri gondolatok

Főpolgármesteri gondolatok

Olyan országot kell építeni, ahol a jobb élet nem kevesek privilégiuma, és a kiváltságos kevesek 1 százalékának magánérdekei helyett a 99 százalék igényeire koncentrál az állam. Ezt írta Karácsony Gergely főpolgármester szombaton, a munka ünnepe alkalmából a Facebook-oldalán.

A főpolgármester a május elsejei bejegyzésében kiemelte, olyan országot kell építeni, ahol új megoldásokat alkalmaznak a dolgozók védelmében azért, hogy a velünk élő és a várhatóan még jó ideig velünk is maradó bizonytalanság senkit ne sodorhasson megélhetési válságba.

“Ilyen eszköz lehet a garantált munka bevezetése”

– írta.

Mint kifejtette, ennek lényege, hogy a munkájukat elvesztők dönthetnek úgy, hogy nem kérik a végkielégítésüket, hanem felveszik őket egy állami foglalkoztatási társaságba. A korábbi munkáltatója megállapodást köt ezzel az állami céggel arról, hogy a dolgozóját szükség esetén képzik; ha van munkalehetőség, akkor foglalkoztatják, vagy állásidőn tartják addig, amíg nem áll helyre a gazdaság, és nem képes újra működni a korábbi kapacitásai alapján a cég.

“Ezért cserébe a végkielégítés összegét átadja a foglalkoztatási társaságnak, amely ebből a forrásból, állami támogatásból és lehetőség szerint piaci bevételekből tartja fenn magát”

– írta a főpolgármester.

Szerinte egy ilyen garantált munka program költségei jelentős részben európai uniós forrásból is finanszírozhatók lennének. Karácsony Gergely kiemelte, az Európai Unió, 17 évvel csatlakozásunk után, hatalmas segítséget nyújt Magyarországnak is a gazdaság helyreállításához. Ebből a támogatásból, miként más európai országokban, Magyarországon is lehetne jelentős szociális támogatásokat adni, bérkiegészítést fizetni, az álláskeresési járadékot növelni és meghosszabbítani, a lakhatási költségeket zöld programokkal csökkenteni.

“Az Orbán-kormány azonban megfosztani készül a magyarokat az uniós támogatás nagyobbik részétől, mintegy 3300 milliárd forinttól, és a pénz vissza nem térítendő részét pedig elsősorban saját klienseinek gazdasági és önmaga hatalmi érdekeire akarja költeni mindenfajta konzultáció nélkül”

– fogalmazott a főpolgármester hozzátéve, megint csak a kiváltságosok 1 százalékának érdekeit helyezné a 99 százalék érdekei elé.

“Ideje is, oka van annak tehát, hogy a munka, a dolgozók ünnepén, uniós csatlakozásunk napján emlékeztessük magunkat, újra és újra meg kell, mert érdemes megküzdenünk azért, hogy egyszer beteljesítsük Deák Ferenc szavainak igazságát, nem az a boldog ország, ahol sok a gazdag, hanem ahol kevés a szegény” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

Kapcsolódó cikkek