Ujhelyi István, fotó: mszp.hu (archív)

Ezen gondolkoznak az MSZP-ben

Ezen gondolkoznak az MSZP-ben

Továbbra sem világos, mely szállodák, szállásadók részesültek a turisztikai szektornak juttatott "mutyigyanús" állami támogatásból. Ezt mondta az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerdai online sajtótájékoztatóján.

Ujhelyi István emlékeztetett arra, két hete fordult a Miniszterelnökséghez, a Pénzügyminisztériumhoz, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökséghez (MTÜ), mert felmerült a “mutyigyanú” a koronavírus-járvány miatt bajba került magyar szállodák és szállásadók állami támogatása körül. Az ellenzéki politikus felidézte: a kormány a novemberi hónap előzetes foglalásai alapján juttat pénzt a szállásadóknak.

A politikus szerint “életszerűtlen” a kormány állítása, hogy 928 000 vendégéjszakát foglaltak be a magyarok novemberre, vagyis átlagosan naponta több mint 31 000-et, ez ugyanis a tavaly novemberi, még “egészséges és bővülő”, korlátozásoktól mentes adatoknál is jobb.

Ujhelyi István szerint az ország lezárása miatt elmaradtak a külföldi turisták, a belföldiek pedig a bizonytalan járványhelyzet miatt óvatosabbak voltak a foglalásoknál, a fővárosi és vidéki szállodák nagy része zárva volt, és a Balaton, valamint a fürdővárosok sem működtek teljesen.

“Elképzelhetetlen, hogy a tavalyi évet meghaladó novemberi foglaltsági adatok szerepeljenek a valós statisztikákban”

– jelentette ki.

A szocialista politikus szerint alapos a gyanú, hogy a kormányhoz közeli “csókosok” tudtak a kormány által tervezett lépésről és a bejelentés pillanata előtt, akár “kamuadatokkal” “befoglalták” a szobákat. Felhívta a figyelmet arra, hogy senki nem tudja ellenőrizni a foglalások valós hátterét, ami alapján a szállásadók több milliárd forintos kompenzációt kértek és kaptak. Mint mondta, ezért küldte el az adatigénylését, hogy mekkora foglaltságot, milyen országos, területi lefedettségben mely szállodák adtak le, vagyis kik azok, akik kompenzációt kapnak. Jelezte: szerdán lejárt a törvényi határideje ennek a közérdekű adatigénylésnek, választ azonban nem kapott. Hozzátette, ha az illetékes kormányzati intézmények rövid időn belül nem biztosítják az adatok megismerhetőségét, akkor bíróságon fogja kiperelni őket.

“Miután közpénzmilliárdokról van szó, jogunk van tisztán látni az ügyben”

– jegyezte meg.

Kapcsolódó cikkek