Ujhelyi István, fotó: mszp.hu (archív)

Ujhelyi István: Frans Timmermans Orbán Viktorral akar vitázni

Ujhelyi István: Frans Timmermans Orbán Viktorral akar vitázni

A szocialisták európai csúcsjelöltje arra készül, hogy az Euronews hírcsatorna meghívására televíziós politikai vitán vegyen részt Orbán Viktorral. Erről beszélt az MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselője pénteken Budapesten, felszólítva a magyar miniszterelnököt, hogy fogadja el a felkérést.

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mikor lenne a vita, azt felelte, hogy

Frans Timmermans az MSZP meghívására jövő hét szombaton érkezik Budapestre, hogy részt vegyen a párt kongresszusán.

Ha a magyar kormányfő komolyan gondolja, hogy vannak érvei, akkor aznap, vagyis május 18-án délelőtt az Euronews szerkesztőségében leülhetnek egymással vitázni – közölte.

Ujhelyi István azt mondta, Európa egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen irányba indul el az EU a következő hetekben. A kontinens előtt két út áll: az egyik azoké az

“Európa-ellenes, populista erőké, nacionalistáké és újfasisztáké, akik egy olyan tömörülésbe igyekeznek, aminek egyik zászlóvivője Orbán Viktor (…) lesz a következő években”,

a másik pedig a Frans Timmermans és az európai szocialisták által kijelölt szociális Európa víziója – hangoztatta az EP-képviselő.

Kapcsolódó cikkek