A bejegyzésben azt írták, hogy Orbán Viktor Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje és Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje ellen is jóval esélyesebb a megkérdezett, következő választáson szavazóként megjelenni kívánó magyarok szerint: míg Dobrev Klára ellen 71, Márki-Zay Péterrel szemben 66 százalék mondta azt, hogy Orbán Viktor 2022 után is miniszterelnök marad. A kutatásból kiderült az is, hogy a megkérdezettek a baloldali előválasztás mindkét kormányfőjelöltjét egyformán esélytelennek tartják: Dobrev Klára 18, Márki-Zay Péter 17 százalékuk szerint győzhet 2022-ben. Az, hogy mindkét politikus esetében tízből kevesebb mint két magyar gondolja úgy, hogy valamelyikük kormányfő lehet jövő tavasszal, igazolja azt a feltételezést, hogy a választók előre lejátszottnak tartják a folyamatot.
“Annak eredményét beárazták, a két jelöltet egymással csereszabatosnak vélik: mindegy, melyikük végezne az első helyen, az igazi nyertes Gyurcsány Ferenc lenne”
– olvasható a közleményben.