Szánthó Miklós: Gyurcsányék titkosszolgálata összejátszott az oroszokkal

Szánthó Miklós: Gyurcsányék titkosszolgálata összejátszott az oroszokkal

Az Alapjogokért Központ igazgatója az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában beszélt arról, hogy a baloldali kormány megsértette a magyar titkosszolgálatok érdekeit.

Szánthó Miklós közölte, a vádirat és a jogerős bírói ítélet egyes részeinek közelmúltban nyilvánosságra hozott szövegéből az derül ki, hogy az orosz titkosszolgálat fedésében dolgozó tisztjei bementek a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) épületébe és poligráfos vizsgálatot hajtottak végre több magyar tiszten.

“Minderre a gyanú szerint azért volt szükség, mert információszivárgását feltételeztek az NBH vezetői”

– mondta.

“A helyzet abszurditását az adja, hogy Magyarország mint a NATO tagja egy nem NATO-tagország titkosszolgálatát kérte fel a feladatra úgy, hogy a szintén NATO-tag Bulgária fedésében dolgoztak”

– magyarázta Szánthó Miklós, akinek összegzése szerint ebből kitűnik, hogy a magyar szolgálatok összejátszottak az FSZB-vel, megsértették a magyar nemzetbiztonság érdekeit. Eközben a mostani baloldal azért kritizálja az Orbán-kormányt, mert kiegyensúlyozott diplomáciai kapcsolatokat tart fenn Moszkvával – emelte ki az Alapjogokért Központ igazgatója.

Kapcsolódó cikkek