fotó: pixabay.com

A billegő körzetekre fókuszálnak az ellenzéki pártok

A billegő körzetekre fókuszálnak az ellenzéki pártok

Az ellenzéki pártok a választásig hátralévő időben harminc "billegő" körzetre fókuszálják erőiket. Ezt közölték politikusaik pénteki budapesti, online közvetített sajtótájékoztatójukon.

Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke arról beszélt, kilenc nap múlva eldől, Magyarország a Kelethez, a “putyini” világhoz vagy a Nyugathoz, az EU-hoz és a NATO-hoz szeretne-e tartozni.

Azt mondta, nagyon szoros és kiélezett választásra számít. Kiemelte, nekik nincs több tízezer óriásplakátjuk, ezért harminc, hangszórókkal felszerelt, úgynevezett plakátautóval járják majd az országot.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, hogy “ez lesz életünk hajrája”, mindent bele fognak adni, és tudják, hogy képesek győzni. A képviselő kijelentette, többen vannak, igazuk van és nagyon erős bennük a változás iránti vágy.

Bősz Anett, a DK frakcióvezető-helyettese kijelentette, a maradék bő egy hétben az ellenzékkel szimpatizálóknak az a feladatuk, hogy mindannyian elmondják három embernek a három üzenetüket.

Az első üzenetet úgy fogalmazta meg, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin orosz elnök embere, és nem lehet kikeveredni azokból a “sötét ügyekből”, amelyek a nemzetközi porondon teremtődtek, csak ha “ez a kicsi kompország végre kiköt Nyugaton”. A második üzenet az, hogy a miniszterelnök nem tudja megoldani a megélhetési válságot, hiszen azt az ő kormányzása okozta; a harmadik pedig az, hogy amíg Orbán Viktor a kormányfő, addig Magyarország nem fog hozzájutni azokhoz az uniós helyreállítási forrásokhoz, amelyeket a koronavírus-járvány okozta gazdasági-társadalmi hatások enyhítésére lehetne fordítani – mondta.

Kapcsolódó cikkek