Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. január 10-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI (archív)

Nem kell a hiteleket fizetni év végéig

Nem kell a hiteleket fizetni év végéig

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy az eddig megkötött hitelek fizetési kötelezettségét év végéig a kormány felfüggeszti, sem a magánszemélyeknek, sem a vállalkozásoknak nem kell ezeket fizetni. Vagyis: december 31-ig semmilyen hitelt nem kell fizetni.

A kormányfő a videóban a koronavírus-járvány miatt hozott gazdasági, munkahelyvédelmi intézkedéseket ismertette. Ezek része az is, hogy június 30-ig meghosszabbítják a rövid lejáratú vállalkozási hiteleket.

“A csütörtöktől felvett új fogyasztási hitelek teljes hiteldíjmutatóját (thm) pedig a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékban maximálják”

– közölte a miniszterelnök.

Emellett a már most súlyos gondokkal küzdő szektorokban, így a turizmusban, a vendéglátásban, a szórakoztatóiparban, a sport és a kulturális szolgáltatások területén, valamint a személyszállításban, vagyis a taxisok körében június 30-ig a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedik, a munkavállalók járulékát pedig jelentősen csökkentik, nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken.

Orbán Viktor hozzátette, a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) szerint adózó taxisok átalányadó-fizetési kötelezettségét szintén június 30-ig elengedik.
Ezekben az ágazatokban a helyiségbérleti szerződéseket nem lehet felmondani, és a bérleti díjakat sem lehet megemelni.

“Június 30-ig a turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedik”

– tájékoztatott a miniszterelnök.

Döntöttek továbbá a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tételéről, a cél az, hogy a munkaadók és a munkavállalók könnyebben meg tudjanak egyezni egymással – jelezte.

Orbán Viktor azt mondta, a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt hét nap alatt megszervezték Magyarország “kollektív önvédelmét”, a közös védekezést a világjárvánnyal szemben, és eljött az ideje, hogy a járvány- és egészségügyi kérdések mellett gazdasági döntéseket is hozzanak. Hangsúlyozta, a koronavírus-világjárvány nemcsak az emberek egészségét veszélyezteti – “habár az a legfontosabb és az az első” -, a munkát, a munkahelyet is veszélybe sodorja.

A szerdai kormányülésen született döntésektől azt várják, hogy azokkal meg tudják védeni a munkahelyeket, mert

“megtanultuk az elmúlt tíz évben, hogy ha munka van, minden van”

– mondta a miniszterelnök.

Közölte, a most meghozott, első, legsürgetőbb döntéseket újabbak követik majd, szinte minden nap lehet számítani arra, hogy a gazdaság újraindítása érdekében újabb és újabb intézkedések születnek. A mostani lépésekről szóló alaprendeletet még szerdán közzéteszik, a részletszabályokat pedig csütörtökön ismertetik.

Kapcsolódó cikkek