Novák Katalin elmondta, nem az volt a céljuk a következetes családtámogatási rendszer 2010-es kialakításával, hogy felkeltsék a világ érdeklődését, hanem az, hogy könnyebbé tegyék az emberek életét, a családalapítást, gyermekvállalást.
Felidézte, három országba is meghívták az év elején, hogy a kormány intézkedéseiről beszéljen, Németországba, Írországba és az Egyesült Államokba.
Hozzátette, ezen országok kíváncsian figyelnek, hiszen Magyarország úgy döntött, hogy a demográfiai problémáit nem bevándorlással, hanem családtámogatásokkal oldja meg.
Az államtitkár kitért arra, hogy a demográfiai mutatók javulása mögött a gazdaság jó teljesítménye is ott van.
“A kritikusok szerint nem lehet egyszerre gazdasági növekedést elérni és családbarát intézkedéseket bevezetni. Magyarország bizonyította az elmúlt években, hogy ez lehetséges. Évről-évre több támogatást, kedvezményt nyújtunk a családoknak, miközben a magyar gazdaság rekordütemben növekszik, EU átlag feletti növekedést produkál. Látható tehát, hogy lehet olyan utat választani, hogy gazdaságilag is eredményesek legyünk, és emellett demográfiai szempontból se érjen minket veszteség”
– fogalmazott Novák Katalin.
Hozzátette, 40 éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, miközben a válások száma soha nem volt olyan alacsony, mint tavaly, továbbá folyamatosan emelkedik a gyermekvállalási kedv és csökken az abortuszok mennyisége.
Novák Katalin hangsúlyozta, nincs könnyű helyzetben a magyar családpolitika, hiszen 1981 óta fogyatkozik a népesség, s ebből a helyzetből egyik napról a másikra kilábalni nem egyszerű.