illusztráció, fotó: pixabay.com

Ezzel készül az évadra a kecskeméti Ciróka Bábszínház

Ezzel készül az évadra a kecskeméti Ciróka Bábszínház

Négy új bemutató, köztük egy felnőtteknek szóló darab, foglalkozásokkal egybekötött kórházi előadások és a legkisebbeket megszólító produkciók is szerepelnek a kecskeméti Ciróka Bábszínház 2022/2023-as évadában.

Kiszely Ágnes, a teátrum igazgatója arról beszélt, hogy az évadot úgy állították össze, hogy ismert, tapasztalt rendezők és pályakezdők egyaránt teret kapjanak. Az új évadban az iskolás és óvodás korosztálynak meghirdetett előadások mellett látható lesz a színház első saját, felnőtteknek készült darabja is. A Petőfi-emlékév alkalmából színpadra állított Barguzin – lehullt csillag fénye című produkciónak novemberben lesz a bemutatója. A darabot Fábián Péter írta és rendezte, a zenéjét pedig Rozs Tamás szerezte.

Az évad első előadásának, A Napról és a Holdról próbái már el is kezdődtek. A produkciót Kovács Domokos viszi színre, akinek neve a Piros! Sárga? Kék. című előadásból koreográfusként már ismert lehet.

Ennek megfelelően a gyerekek olyan kísérleti jellegű előadást láthatnak majd, amelyben elsősorban a mozgásra, a térben való játékra építenek. A Ciróka Bábszínház új előadása a fényről, és a fény kereséséről szóló mesék és történetek motívumait olvasztja egymásba, a bábszínház és a kortárstánc elegyéből születő új nyelven, szavak nélkül. A darab az óvodás és az iskolás bérletben egyaránt szerepel. Óvodásoknak készülnek a felújított A Titoktündér című előadással is, amely a Budaörsi Latinovits Színház és a Ciróka Bábszínház közös produkciója. Beck Andrea azonos című könyvét Dobák Lívia és Kuthy Ágnes alkalmazta bábszínpadra. A történet főhősét, Tobyt a kistündér, Lola megtanítja a legfontosabbakra, hogy bízzon önmagában, ne féljen a sötétben, ne hagyja, hogy csúfolják és elvegyék az önbizalmát.

Az Állatkerti útmutató című szintén óvodásoknak szánt bábelőadás szövege a magyar gyermekirodalom ismert alkotásaiból áll össze. A versválogatás az állatok, állatvilág témakörét járja körül, egy állatkerti napot mutatva be.

A színpadon a nézők szeme előtt jönnek létre a különböző különös vagy éppen hétköznapi állatok. Az iskolás korosztály számára készül az Egyszemke, Kétszemke, Háromszemke című előadás a frissen végzett Fodor Orsolya rendezésében. A Grimm-testvérek meséje egy olyan világot mutat be, amelyben az embereknek páratlan számú szeme van. Kivéve egyiküket, aki két szemmel született, ezért testvérei kiközösítik. Az iskolások bérletben választhatják még az előző évadban bemutatott népszerű Fehérlófia című előadást, vagy a nagy érdeklődés övezte János vitézt, illetve az ugyancsak közkedvelt József mondá Máriának című karácsonyi játékot.

Az igazgató kiemelt, decemberben ezúttal is beköltözik a Cirókába a Mikulás. Az adventi időszakban a Mikuláskuckóba látogatók ezúttal is új meglepetésekre számíthatnak.

A négy éven aluliaknak szóló “első színházi élmény” előadások közül az Almafácska, a Kukucs!, a Hinta-palinta, a Csigaház és a Piros! Sárga? Kék. című produkciók kínálnak lehetőséget a legkisebbeknek a színházzal és a közösséggel való ismerkedésre. A társulat folytatja Bács-Kiskun Megyei Kórház gyermekosztályán a beteg gyermekek rendszeres látogatását. Havonta két alkalommal bábelőadással és egy hozzá kapcsolódó kézműves foglalkozással igyekeznek egy kis vidámságot csempészni a kórházban töltött napokba. A felnőtt közönséget ebben az évadban is várja az idén 18 éves Pestiek a Budai utcában című sorozat. A kínálatban szerepel bábszínházi előadás, független színházi produkció és irodalmi est is. Az érdeklődőket először szeptember 21-én a Színházak Éjszakáján a nulladik előadással lepik meg, amelynek címe A kisgömböc.

Kuthy Ágnes, a kecskeméti Ciróka Bábszínház művészeti vezetője a teátrum művészetének idei három főpilléréről beszélt. Ezek közé tartozik a fiatal alkotóművészek meghívása, egy Test-Tárgy-Tér-Kép nevet viselő kísérleti alkotóműhely létrehozása a társulat tagjainak, illetve hogy minél több generációt meg tudjanak szólítani a bábszínházban.

A kecskeméti társulat két új taggal, Horgas Ráhellel és Szekeres Mátéval bővült. Mindketten tavasszal végeztek a Színház- és Filmművészti Egyetemen. Az új évadban a Kaposvári Egyetem három végzős színész hallgatója, Madácsi István, Szentgyörgyi Ráhel és Potonyecz Fanni tölti a kecskeméti bábszínházban gyakorlatát.

Kapcsolódó cikkek