A következő néhány év fogja meghatározni a Kínai Népköztársasággal való versengés kereteit és fogja kialakítani Európa biztonságának jövőjét is. Erről beszélt az amerikai védelmi miniszter a Reagan Nemzeti Védelmi Fórum nyitóelőadásában szombaton Kaliforniában, megjegyezve, hogy az Egyesült Államok új Nemzeti Védelmi Stratégiája a Kínával való versenyt helyezi az első helyre.
loyd Austin kifejtette, hogy az Egyesült Államok versengése Kínával és Oroszországgal az “amerikai innováció és ipar teljes erejét követeli” annak érdekében, hogy képes legyen erősíteni elrettentő képességeit.
A miniszter az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban Oroszországot “szándékos kegyetlenséggel” vádolta, amely civileket és polgári létesítményeket helyez a célkeresztbe.
Az amerikai elrettentő képességek egy jelentős fejleményének, és a “támadóerő rendkívüli megnyilvánulásának” nevezte a pénteken bemutatott az új, nagy hatótávolságú B-21 Raider bombázót. Lloyd Austin beszédében ismét arra szólított fel a washingtoni törvényhozást, a kongresszust, hogy fogadja el az Egyesült Államok 2023-as szövetségi költségvetését, amiről a tárgyalások megakadtak republikánusok és demokraták között.