Donald Trump

Elmondta az amerikai külügyminiszter, milyen világot épít Donald Trump

Elmondta az amerikai külügyminiszter, milyen világot épít Donald Trump

Az amerikai demokrácia hagyományainak alapján Donald Trump amerikai elnök új liberális világrendet épít, amely megakadályozza a háborúkat és nagyobb jólétet teremt. Erről beszélt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Brüsszelben, a kétnapos NATO külügyminiszteri tanácskozást megelőzően kedden.

A külügyminiszter hangsúlyozta, Trump elnöksége alatt Amerika nem hagy fel a nemzetközi vezető szerepével, vagy nem hagyja el barátait a nemzetközi színtéren. Pompeo beszédében bírálta Iránt és Kínát a világban kialakult instabilitás miatt, és elmondta, az Egyesült Államok arra ösztönözte a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot, hogy csökkentsék a finanszírozást olyan országok számára. Elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint Washington egyoldalúan cselekedne.

“Még európai barátaink is azt mondják néha, hogy nem a szabad világ érdekében járunk el. Ez egyszerűen valótlan”

– közölte.

A külügyminiszter aláhúzta,

Amerika a szuverén államok nyitott, igazságos, átlátható és szabad világának megőrzése, védelme és előmozdítása érdekében jár el.

Ez a törekvés a nemzetek liberális rendjének tényleges helyreállítását igényli, határozott Amerikát és vezetést követel, de nem csak Amerika, hanem minden demokratikus állam részvételével – tette hozzá.

Pompeo azzal vádolta Kínát, Iránt és Oroszországot, hogy több nemzetközi szerződést és számos államközi megállapodást megsértenek. Kijelentette, a Trump-adminisztráció ezt nem fogadja el, ezért olyan intézmények és egyezmények reformját sürgeti, amelyek a második világháború utáni nemzetközi rend alapjait képezték. Hozzátette,

az olyan szervezetek, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európai Unió, az Afrikai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank “elrozsdásodtak”,

jelentős változtatásokra szorulnak. Az Egyesült Államok továbbra vezető szerepet vállal abban, hogy felhívja a figyelmet azokra, akik kihasználják ezen intézmények kiskapuit – tette hozzá Mike Pompeo.

A kétnapos NATO külügyminiszteri tanácskozás kedden kezdődött Brüsszelben, középpontjában a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) sorsa, az orosz-ukrán konfliktus megvitatása, valamint Bosznia-Hercegovina csatlakozási törekvése áll.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tájékoztatása szerint a külügyminiszterek a NATO két fontos partnerével, Grúziával és Ukrajnával találkoznak és áttekintik a Fekete-tenger térségének biztonsági helyzetét, a szövetség és az érintett országok együttműködését, valamint a reformfolyamatok állását. A miniszterek munkavacsoráján a közel-keleti és észak-afrikai kihívások kerülnek elő. Áttekintik a NATO terrorizmus elleni szerepét, megvitatják az Iszlám Állam terrorszervezet elleni fellépésének és a régióbeli partnereknek nyújtott NATO-támogatások jövőjét.

Szerdán a NATO tagországok külügyminiszterei megbeszélést tartanak a Nyugat-Balkánról Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének részvételével. Megbeszélik Szkopje NATO-tagság felé, főként a névvita rendezése által tett előrehaladását, valamint Bosznia-Hercegovina tagsági törekvéseinek következő lépéseit. A miniszterek várhatóan támogatni fogják, hogy a NATO fogadja el Bosznia első éves nemzeti programját, amely fontos lépés a tagsági akcióterv aktiválása felé.  A miniszteri találkozó a NATO afganisztáni missziója munkájának áttekintésével záródik, amelyen a szakminiszterek megvitatják az országban jövőre esedékes elnökválasztás előkészületi munkálatait, átbeszélik a békefolyamat érdekében tett lépéseket, és az afgán kormány reformintézkedéseinek eredményeit.