A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint Donald Trump amerikai elnök évértékelőjében demonstrálni akarta, hogy politikai helyzete stabil, kézben tartja a dolgokat, az Egyesült Államok pedig jó irányba halad.
Varga Gergely az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, ugyanakkor érezni lehetett a beszédben az elnök és a demokrata többségű képviselőház között feszülő ellentétet is, amely – egyebek mellett – a déli határra tervezett fal építése miatt alakult ki.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte, habár egyelőre nem látni a kompromisszum lehetőségét, az elnök arra törekszik, hogy legyen kongresszusi felhatalmazása és költségvetési forrása a fal megépítésére.
A szakértő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Donald Trump kijelentését, miszerint
“ha nem engem választottak volna meg az Egyesült Államok elnökének, akkor ma nagy háborúban állnánk Észak-Koreával”,
költői túlzásnak nevezte, azt viszont pozitívumként értékelte, hogy már nincsenek a korábbiakhoz hasonló éles retorikai szóváltások a két ország között.