buddha szobor Kínában, fotó: pixabay.com

Afgán konfliktus: léptek a kínaiak

Afgán konfliktus: léptek a kínaiak

Telefonon egyeztett az Afganisztánban kialakult helyzetről Vang Ji kínai külügyminiszter és amerikai hivatali kollégája, Antony Blinken hétfőn. Ezt közölte kedden a kínai külügyminisztérium.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint a kínai külügyi tárca vezetője arra kérte az Egyesült Államokat, hogy vállaljon konstruktív szerepet Afganisztán stabilizálásában, a káosz elkerülésében és a béke helyreállításában. Egyúttal arról biztosította Blinkent, hogy Kína kész párbeszédet folytatni Washingtonnal a helyzetről annak érdekében, hogy Afganisztán elkerülhessen egy újabb háborút vagy humanitárius katasztrófát.

Vang, aki már korábban is bírálta az amerikai és NATO-csapatok kivonulását, elmondta, a váratlan kivonulás már súlyos negatív hatást gyakorolt az afganisztáni helyzetre.

“Ha a következő lépés az újabb problémák előidézése, az nem tekinthető felelősségteljes hozzáállásnak”

– tette hozzá.

A kínai külügyminiszter hangsúlyozta: Kína és az Egyesült Államok között számos különbség áll fenn ideológiai, történelmi és kulturális szempontból, valamint a két ország társadalmi berendezkedését illetően, és egyik fél sem tudja átformálni a másikat. Vang úgy vélekedett: az egyetlen helyes út, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló, békés együttélésre törekedjenek, és együtt dolgozzanak a globális kihívások megoldásán.

“Az Egyesült Államoknak fel kellene hagynia a Kínával szembeni politikai elnyomással és értelmetlen korlátozásokkal”.

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Antony Blinken a beszélgetés során elismerését fejezte ki, amiért Kína részt vett az afgán kérdésről szóló, Dohában tartott egyeztetésen, és elmondta, hogy a helyzet Afganisztánban kulcsfontosságú szakaszba lépett. Az amerikai külügyi tárca vezetője szerint a táliboknak teljes mértékben el kell határolódniuk a szélsőségességtől, rendezett módon kell véghez vinniük a hatalomátvételt, és egy befogadó kormányzatot kell alakítaniuk.

Blinken reményét fejezte ki, hogy Kína fontos szerepet tölt majd be ezek elősegítésében.

Az amerikai külügyminiszter szintén fontos tartotta, hogy az Egyesült Államok és Kína folytassa az egyeztetéseket a fontosabb nemzetközi és regionális kérdésekről, és közös célnak nevezte a két ország békés együttélésének elérését. Blinken úgy vélekedett, hogy bár valóban szembetűnő különbségek állnak fenn a két fél között, ezek a jövőben konstruktív úton fokozatosan megoldhatók. Vang Ji kínai külügyminiszter július végén fogadott egy tálib küldöttséget, amelyet Kína támogatásáról biztosított, feltételként szabva, hogy a tálibok szigorúan elhatárolódnak minden terrorszervezettől, köztük a Kína az ujgurok lakta Hszincsiangban elkövetett merényleteiért vádolt Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalomtól (ETIM).

Kapcsolódó cikkek