Toroczkai László a párt ünnepi rendezvényén pénteken Budapesten azt mondta,
a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely azt vallja, hogy Magyarország a magyaroké, Európa pedig az európaiaké.
Véleménye szerint ma is érvényes a sajtószabadságra vonatkozó követelés, nem csupán a kormány uralta médiát cenzúrázzák – mondta -, hanem az a média, amit a multinacionális tőke kontrollál, az sem mondja el az igazságot.
“Az 1848-as követelésnek megfelelően ugyan van Országgyűlés Pesten, ám az bohózat és szánalmas vergődés, amelyet a parlamentben látunk”
– mondta ezt arra utalva, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Dohány utcai zsinagógában tartotta budapesti sajtótájékoztatóját, feltette a kérdést:
vajon nincsenek olyanok Magyarországon, akiknek előjogaik vannak?
Arról is szólt, hogy miközben már 48-as követelések között is “szerepelt a nemzeti őrsereg igénye”, felszámolták a Magyar Gárdát. Továbbá a magyar katonákat ma is elviszik külföldre, például Afganisztánba “meghalni”.
“Nem valósult meg a közteherviselés igénye sem, hiszen minden áldott nap megsarcolják a magyar dolgozókat”
– sorolta Toroczkai László.
Nagy Tibor, a Mi Hazánkkal politikai szövetségre lépett Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnöke azt mondta, hogy
csakúgy mint 1848-ban, Magyarország “ma is romokban hever” és ma is csak egy forradalom képes változtatni ezen.
Hajdara Roland, a Független Kisgazdapárt (FKGP) elnöke, akinek szervezete szintén szövetséget kötött a Mi Hazánkkal, az összefogást méltatva azt mondta, mindig a nemzeti radikálisok mozdítják előre a nemzet ügyét. Hiszen a márciusi ifjak is nemzeti radikálisok voltak – fűzte hozzá. Szerinte a három párt nem olyan európai értékek mentén fogott össze, mint a tolerancia, vagy a nyitottság, hanem a magyarság ősi értékei alapján kíván politizálni.
A ünnepség résztvevői, nemzeti színű és árpádsávos zászlókat tartottak a magasba, egy honvéd tüzérségi hagyományokat őrző egyesület pedig ágyúlövésekkel tisztelgett a forradalom emléke előtt.