Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes nyomozóhatóság közleményében Abdul Hamid S. néven azonosított férfit azzal gyanúsítják, hogy eljuttatott egy iráni hírszerző szolgálathoz adatokat, amelyeket a Bundeswehrnél tanácsadóként folytatott munkája révén szerzett.
Az 50 éves férfi ellen még december elején adtak ki elfogatóparancsot, Rajna-vidék Pfalz tartományban fogták el.
A Spiegel Online értesülése szerint az afgán származású férfi Afganisztán-szakértőként dolgozott a Bundeswehrnek, és több éve kémkedett az iráni hírszerzési minisztériumnak. Hozzáfért érzékeny adatokhoz, például
a Bundeswehr afganisztáni műveletével kapcsolatos információihoz is.
“A biztonsági szervek növekvő aggodalommal figyelik az iráni hírszerző szolgálatok európai tevékenységét”
– tette hozzá a hírportál, felidézve, hogy tavaly őrizetbe vettek Németországban egy Ausztriában akkreditált iráni diplomatát, akit azzal gyanúsítanak, hogy szerepe volt egy meghiúsított robbantásos merényletben, amelyet egy Párizs környéki településen júniusban tartott iráni ellenzéki gyűlésen akartak végrehajtani.