fotó: pixabay.com

Milák, Kenderesi és Hosszú is döntőbe jutott

Milák, Kenderesi és Hosszú is döntőbe jutott

Milák Kristóf és Kenderesi Tamás 200 méter pillangón, míg Hosszú Katinka 200 méter vegyesen jutott a keddi elődöntőből a szerdai fináléba a tokiói olimpia úszóversenyein.

Az egyik legnehezebb szám két magyar képviselője közül Milák világcsúcstartóhoz és toronymagas esélyeshez méltóan versenyzett, 1:52.22 perces ideje több mint két és fél másodperccel lett jobb, mint a második brazil Leonardo de Deusé. Kenderesi 150 méternél még csak nyolcadikként fordult, azonban a tőle megszokott parádés hajrájával a második helyre jött fel, összességében pedig ötödik lett. A 200 méter pillangó döntőjét – közép-európai idő szerint – szerdán 3.49 órakor rendezik.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszúmak izgulnia kellett, hogy címvédőként és világcsúcstartóként tagja legyen a döntő nyolcfős mezőnyének, ugyanis futamában 2:10.22 perccel csak az ötödik helyen csapott célba.

Ennek ellenére továbbjutott, mivel a másik futamból mindössze ketten előzték meg, ugyanakkor az ideje 52 századdal lassabbnak bizonyult, mint egy nappal korábban az előfutamban. A 32 éves Hosszú a történtek után visszalépett a 200 méter pillangó előfutamából. A döntés hátterében az állhat, hogy a valószínűsíthető továbbjutás esetén szerda délelőtt a 200 méter pillangó elődöntője után 47 perccel rendezik a 200 méter vegyes fináléját.

A 200 méter pillangó 16 fősre redukálódott mezőnyében így is maradt magyar klasszis a világbajnok Kapás Boglárka révén, aki gond nélkül, az ötödik idővel került az elődöntőbe.

Szintén sikerrel vette az előcsatározásokat 100 méter gyorson Németh Nándor, aki kilencedikként lépett tovább, ugyanakkor Szabó Szebasztián ugyanebben a számban a 20. helyen végzett. Kalmár Ákos 22. lett 800 méter gyorson, míg a Holló Balázs, Zombori Gábor, Kozma Dominik, Márton Richárd összetételű 4×200 méteres gyorsváltót rossz váltás miatt kizárták.

Kapcsolódó cikkek