Vadai Ágnes (archív)

Vadai Ágnes: Strasbourgig fogok menni az igazamért

Vadai Ágnes: Strasbourgig fogok menni az igazamért

Úgy fogalmazott, hogy Kövér László házelnök, akit az ellenzéki politikus az ország házmesterének nevezett, 2 millió forintra megbüntette szerinte csak azért, mert élt "a parlamenti véleménynyilvánítás egyik legősibb és legelfogadottabb eszközével". Azt írta, nem először fordul elő, hogy Kövér azokat bünteti meg, akik eközben a hazájukért dolgoznának, ha hagyná őket.

“A Demokratikus Koalíció szerint tarthatatlan, ahogy a Fidesz minden eszközzel megpróbálja ellehetetleníteni a választott ellenzéki képviselők munkáját. Kövér László legújabb ámokfutásával nem csak a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogomat, de emberi jogaimat is megsértette. Mivel az orbáni rendszerben már nem számíthatok jogorvoslatra, ezért nemzetközi fórumokhoz, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához és a világ parlamentjeit tömörítő Interparlamentális Unióhoz (IPU) fordulok, hogy így szerezzek érvényt az igazamnak, és a magyar demokráciának” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc pártjának frakcióvezető-helyettese, Dr- Vadai Ágnes.

Kapcsolódó cikkek