Nyugati pályaudvar - illusztráció, fotó: Máthé Zoltán/MTI (archív)

Ez az első emeletes vonat Magyarországon

Ez az első emeletes vonat Magyarországon

Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon vasárnap utasforgalmi próbaüzemben.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón azt mondta,

2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúti közlekedésben, tavasztól fokozatosan állnak forgalomba az emeletes motorvonatok a legforgalmasabb hazai vasútvonalakon, a ceglédin és a vácin.
A Budapest-Cegléd vonalon utasforgalmi próbaüzemben elindított elsõ emeletes KISS motorvonat halad Ceglédbercell határában 2020. március 15-én, fotó: Máthé Zoltán/MTI

Emlékeztetett arra, hogy a MÁV-Start 2017 áprilisában kötött nyolc évre szóló keretmegállapodást a gyártó Stadler céggel negyven 600 ülőhelyes KISS elővárosi villamos motorvonatra.

A negyven motorvonat több mint 200 milliárd forintba került, a vasúttársaság így 24 ezer új ülőhelyet kínálhat az utazóknak.

Schanda Tamás kiemelte: a kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósított a kötött pályás infrastruktúra és járműállomány korszerűsítésére. A 2016 és 2024 közötti időszakban mintegy 1800 milliárd forintot fordítanak a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti beruházásokra.

fotó: Balaton József/MTI

“Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt törekvése a közösségi közlekedés és különösen az annak gerincét adó környezetkímélő vasút versenyképességének erősítése az egyéni megoldásokkal szemben”

– hangsúlyozta az ITM államtitkára, majd hozzátette, a fejlesztések fontos célterülete a Budapest elővárosi forgalom, ahol a vasutat évente mintegy 60 millióan választják, a MÁV-Start belföldi fizető utasainak több mint fele a fővárosi agglomerációban közlekedik.

Az átfogó korszerűsítések eredménye az utasszám növekedésében is meglátszik, a motorvonatokkal kiszolgált egyes elővárosi szakaszokon kimagasló, 20 százalék feletti az utasszám emelkedése.

“A vasúti járműállomány folyamatos fejlesztésének köszönhetően 2022 végétől a Budapest elővárosi forgalomban mindenütt korszerű motorvonatok szállítják majd az utasokat”

– mondta Schanda Tamás.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöknöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, Pest megye 5-ös választókörzetének kormánypárti országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az emeletes motorvonatban magyar hozzáadott érték van, Magyarországon gyártották a forgóvázat, a Dunakeszi Járműjavító pedig részt vett az összeszerelésben.

“Ha Magyarországon ilyen jelentőségű vásárlás történik, abból a magyar gazdaságnak, a magyar kis- és nagyvállalatoknak is szerepet kell kapniuk”

– jelentette ki Tuzson Bence.

“Az emeletes motorvonatok gyorsabbak és gazdaságosabbak a korábbi járműveknél, hatással vannak a környezet és természet védelmére is. A kormány kifejezetten olyan közlekedési beruházásokat támogat, amelyek elősegítik, hogy Magyarország a klímasemlegességben nagy lépéseket tegyen”

– mondta Tuzson Bence.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Pest megye 4-es választókörzetének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, a váci vasútvonalon naponta hatezer ember ingázik.

A vasúti elővárosi közlekedés szintet lépett vasárnap az emeletes motorvonat beiktatásával. Az M2-es kétszer kétsávosra bővítése, a kétszintes motorvonat tavaszi forgalomba állása a Budapest-Vác vonalon, azt jelenti, hogy a váci előváros és a főváros közelebb kerül egymáshoz, könnyebben lehet majd közúton és vasúton közlekedni, munkába járni – mondta az Emmi államtitkára.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt elnök-vezérizgatója kiemelte, a vasúti utasforgalom Budapest elővárosaiban koncentrálódik. Az emeletes motorvonatok a legforgalmasabb elővárosi forgalomban közlekednek, 2020 végéig 19, 2022-re pedig mind a 40 emeletes motorvonat szolgálatba áll.

“Az üzembiztos és menetrend szerinti közlekedéshez nemcsak a járműállományt, hanem a vasúti pályákat is fejleszteni, karbantartani kell”

– mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Kerékgyártó István, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója azt mondta, céljuk az utasbarát, szerethető, versenyképes és hatékony vasúttársaság működtetése.

Kapcsolódó cikkek