Bemutatták a MÁV legkorszerűbb kocsiját

Bemutatták a MÁV legkorszerűbb kocsiját

MÁV Felépítményvizsgáló mérő

Béli János, a száz százalékban MÁV tulajdonban lévő MÁV Központi Felépítményvizsgáló Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a száztízmillió forint beruházásban megvalósított fejlesztéssel lehetővé válik, hogy a korábbiakhoz képest alacsonyabb sebesség mellett is mérni tudják a pálya állapotát, részletesebb adatokat tudnak szolgáltatni, a vágánygeometria és járműdiagnosztika együttes alkalmazásával pedig komplexebb eredményt mutatnak ki.

Vasutas

Csek Károly, a MÁV Zrt. pályalétesítményi főosztályának igazgatója kiemelte, hogy a korszerűsített mérő kocsival az európai uniós elvárásoknak megfelelően tudják mérni, értékelni a magyar vasúti pálya állapotát, a modernizált kocsi a vasúti pálya hibáit gyorsabban, hatékonyabban, pontosabban képes kimutatni, ami a vasútbiztonság szempontjából jelentős.

Béli János elmondta, hogy a kft. bevételének mintegy hatvan százalékát a MÁV-tól kapott megrendelés teszi ki, és érvényes szerződésekkel rendelkeznek a szlovén és az osztrák vasúttársaságokkal. A Nyugati pályaudvaron tartott bemutatót követően – Szarvas Ferenc MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóval a fedélzeten, a jármű elindult első útjára, Békéscsabára az új technológiák és anyagok a pályaépítésben és fenntartásba című szakmai napokra.

Kapcsolódó cikkek