Barack Obama elnökként

Barack Obama: sosem tudtam volna elképzelni azt, ami történt

Barack Obama: sosem tudtam volna elképzelni azt, ami történt

Amikor az Egyesült Államok és Európa egységben van, hatalmas befolyással bír, amikor megosztott, az problém. Ezt hangsúlyozta Barack Obama volt amerikai elnök a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) adott, szombat éjjel sugárzott interjúban.

“A jó hír, ami szerintem várható Biden csapatától, hogy hisznek a jogállamban, a multilaterális intézményekben, az együttműködésben, a tudományban, a tettekben, az emberi jogokban”

– fogalmazott.

Véleménye szerint az európaiak arra számíthatnak, hogy az új adminisztráció folytonosságot képvisel majd az Obama-kormány politikájával, és kiemelte a transzatlanti és NATO-kapcsolatok megerősítését. Mint mondta, az új elnök jó hangot ütött meg országegyesítő szándékával, de úgy véli, ez nem valósul meg egyik napról a másikra.

“Sosem tudtam volna elképzelni azt, ami történt”

– mondta Obama a Capitolium elleni január 6-i ostromról, amelyben négy tüntető és egy rendőr meghalt. Tagadhatatlannak nevezte a jobboldali populizmus fellendülését, amelynek okát abban látja, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat sem gazdasági, sem kulturális értelemben.

“Meg kell tanulnunk együtt élni”

– jegyezte meg.

Beszélt az amerikai Republikánus Párt átalakulásáról, azon belül a mérsékelt erők visszaszorulásáról.

“Tehát most van egy Demokrata Pártunk, amely baloldali vagy balközép párt, és a másik oldalon egy Republikánus Párt, amely egy szélsőjobboldali párt”

– jelentette ki.

Obama szerint a Republikánus Párt tagadja a klímaváltozás létezését, vitatja a választási eredményeket és összeesküvés-elméletekbe kapaszkodik, amelyek közül a “legőrültebbeket” Donald Trump terjesztette. Barack Obama hangsúlyozta, a demokrácia működéséhez szükséges, hogy egyaránt legyen bal és jobboldal is. Az interjú hosszabb, internetre felkerült változatában kifejtette, hogy a nézeteltérések mellett mindkét oldalnak a közös megegyezésből kell kiindulnia például a képviselet, a választások, a törvénykezés vagy az információáramlás kérdésében.

“Az elmúlt évek, elmúlt hónapok eseményei megtanították nekünk azt, hogy még a leggazdagabb országok, a legfejlettebb demokráciák sem immunisak ezekre a gondokra. Ezt a fajta problémát látjuk Oroszországban, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és Mianmarban. De úgy tűnik, hogy ez probléma az Egyesült Államokban is, Spanyolországban, Magyarországon, Németországban”

– mondta a volt amerikai elnök.

Kapcsolódó cikkek