Isztambul (illusztráció), forrás: pixabay.com

A török elnök szinte teljesen átalakította a kormányzatát

A török elnök szinte teljesen átalakította a kormányzatát

Az újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan szombat esti ankarai sajtótájékoztatóján közzétette a miniszterek névsorát. A kabinet szinte teljesen átalakult, a kulcstárcák élén is változás történt.

Két olyan eddigi kabinettag van, aki minisztériuma élén folytathatja munkáját. Fahrettin Koca az egészségügyi tárca vezetőjeként, valamint Mehmet Nuri Ersoy – Törökország egyik legnagyobb turisztikai cégének, az Etsturnak az alapítója – a kulturális és idegenforgalmi minisztériumnál.

Erdogan ezúttal is egy alelnököt választott maga mellé, Cevdet Yilmaz személyében. Yilmaz 2011 és 2016 között kétszer is volt fejlesztési miniszter, a köztes időszakban pedig, 2015-ben miniszterelnök-helyettesi pozíciót töltött be.

A belügyminisztérium élén Süleyman Soylut Ali Yerlikaya váltja, aki eddig Isztambul tartományt kormányozta. A külügyi tárca irányítását Mevlüt Cavusoglu helyett a továbbiakban Hakan Fidan látja el. Fidan egy rövid megszakítástól eltekintve 2010 óta vezette a török Nemzeti Hírszerzési Szervezetet (MIT). A legfontosabb gazdasági tárcát, a kincstári és pénzügyi tárcát a külföldi befektetők egyik bizalmasa, Mehmet Simsek kapta meg. Simsek korábban többször szolgált már pénzügyminiszterként, majd 2015-tól és 2018-ig miniszterelnök-helyettesként is. A védelmi tárcáért Yasar Güler eddigi vezérkari főnök felel majd Hulusi Akar helyett, aki pont Güler előtt volt maga is a haderő feje. Az első kabinetülésre kedden kerül sor.

A török államfőválasztás május 28-i második fordulóját, és így magát az elnökválasztást Erdogan a szavazatok 52,18 százalékával nyerte meg. Szombat délután tette le az államfői esküt a parlamentben, és ezzel megkezdődött harmadik elnöki ciklusa.

Szombaton később az államfői palotában egy ünnepélyes szertartás keretében látott hozzá elnöki feladataihoz. A nagyszabású ceremónián mások mellett 78 ország közjogi méltóságai is részt vettek, köztük 21 államfő, valamint 13 kormányfő. Erdogan 2014 óta Törökország államfője. Korábban – 2003 és 2014 között – az ország miniszterelnöke volt.
A köztársasági elnök felhatalmazása öt évre szól.

Kapcsolódó cikkek