fotó: pixabay.com

Így állnak a török választások

Így állnak a török választások

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő hajnalban Ankarában azt mondta, hogy egyértelműen vezet a vasárnap tartott államfő- és parlamenti választás részeredményei alapján. Az ellenzék szerint a kormányoldal számos szavazóhelyiségben folyamatosan újraszámláltatja a szavazatokat, így akadályozva a feldolgozást.

Erdogan a kormányzó, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) székháza erkélyéről az épület előtt összegyűlt követőihez szólva kijelentette:

“azzal együtt, hogy a végeredmény még nem biztos, egyértelműen vezetünk”.

Jelezte, hogy a belföldi és a külföldi szavazatok összeszámlálása még egy kis időt igénybe vesz.

A török elnök beszédében úgy vélekedett, hogy az ellenzék megpróbálja átverni az embereket, mondván, hogy ők állnak az élen. Hozzátette: 2,6 millió vokssal többet kapott, mint Kemal Kilicdaroglu legfőbb ellenzéki elnökjelölt, és szerinte a végeredménnyel ez a különbség sokkal inkább nőni fog. Erdogan reményét fejezte ki, hogy megszerzi a szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, és az elnökválasztás az első fordulóval le is zárul. Hangsúlyozta, hogy a Nép Szövetsége elnevezésű kormányoldali pártszövetség láthatóan magának tudhatja a többséget a parlamentben.
Kilicdaroglu hajnali sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Erdogan nem tudta elérni a várt eredményt. A társadalomban a változtatás igénye meghaladja az 50 százalékot.

Hangoztatta, ha lesz második forduló, biztosan győzni fog, és demokráciát hoz az országba.

Kilicdaroglu egy másik hajnali sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a kormányoldali összefogás pártjai számos olyan szavazóhelyiségben, ahol az ellenzéki voksok lehetnek többségben, megvétózzák, és folyamatosan újraszámoltatják az eredményt. Ankarában 300, Isztambulban 783 helyszínen ez a helyzet, és van, ahol már 11-szer számoltatták újra a szavazatokat – mondta, arra szólítva fel a kormányoldalt, hogy ne akadályozza a népakarat érvényesülését. Az Anadolu török állami hírügynökség által közölt adatok szerint 99,31 százalékos feldolgozottság mellett Erdogan 49,41 százalékkal áll az élen az elnökválasztáson. Kilicdaroglu 44,96 százalékkal a második. A fennmaradó néhány százalékon két másik jelölt osztozik.

Ha az elnökválasztáson egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget, két hét múlva második fordulót kell tartani a legjobban szereplő két jelölt részvételével.

A parlamenti választáson a kormányoldali pártszövetség, a Nép Szövetsége jelenleg 49,34 százalékot tudhat magáénak, ami 266 mandátumot jelentene a 600 fős törvényhozásban. A legnagyobb, Kilicdaroglu és pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezette ellenzéki pártszövetség, a Nemzet Szövetsége pillanatnyilag 35,15 százalékkal 169 mandátumot szerezne a parlamentben. A második legjelentősebb ellenzéki összefogás, a Munka és Szabadság Szövetsége, amely nagyrészt a kurdbarát képviselőjelölteket tömöríti, jelenleg a voksok 10,52 százalékával és 62 mandátummal számolhat. A parlamenti választás egyfordulós volt.

Kapcsolódó cikkek