Idén ismét elismerően értékelte a Mol tevékenységét a Dow Jones fenntarthatósági index, ez már az ötödik alkalom, hogy a vállalat bekerül a felsorolásba. Erről tájékoztatta a Mol kedden a médiát.
A rangsor külön is megvizsgálja az upstream integrált olaj- és gázipari vállalatokat, ebben a kategóriában a Mol az 59 kiértékelt vállalat közül a legjobb 10 százalékban szerepel.
“Ezen kívül a Dow Jones indexe megerősíti, hogy a Mol továbbra is élen jár a kelet-közép-európai vállalatok között a fenntarthatóság területén. A Mol a rangsor egyetlen fejlődő piaci szereplője Európából”
– hangsúlyozták a közleményben.
A DJSI index olyan vállalatokat tesz rangsorba, amelyek kiemelkedő, nemzetközi gyakorlatnak megfelelő környezetvédelmi, társadalmi és társaságirányítási (ESG) gyakorlatot folytatnak. A DJSI a vállalatok fenntarthatósági teljesítményének elemzésén alapul.
Simola József, Mol csoport pénzügyi vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint kiemelte: fontos megerősítés, hogy az évről évre élesedő versenyben is sikerült több területen előre lépni.











