forrás: piyabay.com

Wolf-díjas lett Krausz Ferenc

Wolf-díjas lett Krausz Ferenc

A móri születésű, Németországban élő fizikus nyerte 2022-ben a Wolf-díjat. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyílt levélben gratulált a fizikusnak az elismeréshez.

“Örömmel és büszkén értesültem róla, hogy nemzetközi kitüntetései sorát a napokban átadott tekintélyes Wolf-díj gyarapítja tovább. Az elismerést a méltatás szerint az ultragyors lézertudományok és attoszekundumos fizikai tudományok területén végzett úttörő munkájával érdemelte ki. Világszinten élenjáró tevékenysége alapos ok a tisztelgésre, az újabb díjhoz szívből gratulálok, meggyőződésem, hogy azt még újabbak követik majd”

– írta Palkovics László levelében.

“A hazai innovációs teljesítmény javítását szolgáló erőfeszítéseink meghatározó eleme, hogy versenyképes kutatási infrastruktúrákkal vonzzuk Magyarországra az élvonalbeli tudósokat, hozzuk haza a nemzetközi színtéren már bizonyított magyar kiválóságokat. Az Ön munkáját dicsérő technológia az alapja a magyar kormány által támogatott hazai Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központban végzett kutatásoknak. A szegedi lézerközpont adottságaira is építve, eljárása továbbfejlesztésével a betegségek korai kimutatására válhatunk képessé, forradalmasítva például az onkológia, a rák elleni küzdelem területét”

– írta a miniszter.

“Felbecsülhetetlen értékű tudása kiemelkedő teljesítményhez segítheti a magyar tudományt a molekuláris biológia területén is. Bízom benne, hogy a Wolf-díj ráirányítja a figyelmet a hazánkban megkezdett közös munka jelentőségére”

– zárja sorait a miniszter.

Krausz Ferenc kutatócsoportja elsőként állított elő és mért meg attoszekundumos fényimpulzust és használta fel az elektronok atomon belüli mozgásának feltérképezésére, megalapozva az attofizika tudományát.

Kapcsolódó cikkek