Már több mint négyezer igényt regisztrált a február közepén indult mobilkészülékcsere-támogatási programjában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezek közel 90 százalékát már elfogadták és a támogatást elszámolták, 10 százaléknál pedig hiánypótlásra van szükség,. Ezt közölte a Világgazdasággal az NMHH.
A legtöbben Budapesten, illetve a megyeszékhelyeken és egyéb városokban éltek a telefoncsere lehetőségével. A megyék közül Hajdú-Bihar, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legmagasabb az igénylések száma, míg a legkevesebb csere eddig Tolna és Nógrád megyében volt.
Az új cserekészülékek átlagára 55 000 forint körüli.
A csereprogramban az vehet részt, aki rendelkezik olyan 3G-s készülékkel, amelyet 2021. július 1. és december 31. között legalább egyszer hanghívásra, adatforgalomra vagy SMS küldésére, illetve fogadására használt.
A legfeljebb 3G-képes telefonok cseréjére azért van szükség, mert a távközlési szolgáltatók kivezetik a 3G technológiát, és az így felszabadult frekvenciasávokat kapacitásbővítésre, korszerűbb technológiák bevezetésére használják.
“Májustól következhet a még régebben gyártott 2G-s készülékek cseréje is”
– olvasható a lapban.