„Az internet- és sms-adó elképesztő károkat fog okozni”

„Az internet- és sms-adó elképesztő károkat fog okozni”

A Demokratikus Koalíció szerint "elképesztő károkat" fog okozni Magyarországnak, ha a kormány bevezeti az internet- és sms-adót. Ezt mondta Varju László, a DK pártigazgatója szombati sajtótájékoztatóján.

Magyarország az okostelefonok és az ostoba adók országa lesz, ha ezt így folytatják – fogalmazott a politikus. Az egyik nagy hírportál pénteken írt arról, hogy információjuk szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a kormánynak, minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg; a tárca szerint az ebből származó bevétel elérheti a 40-50 milliárd forintot. Varju László hangsúlyozta, a DK tiltakozik “a rendszeresen jogsértő Orbán és Matolcsy” újabb adója ellen, amely szerintük a vállalatok mellett elsősorban a fiatalokat, a 20-30-40 éves generációt sújtja majd, hiszen számukra az internet és az sms a kommunikáció természetes formája.

A DK arra bíztat mindenkit, hogy sms-ben vagy a Facebookon tiltakozzon az adó ellen, mert az a kommunikáció, az információs lehetőségek és a beszélgetések gátját szabja majd. Az ellenzéki politikus “otrombaságnak” nevezte az új adók tervét, és hangsúlyozta, fel kell tenni a kérdést, hogy vajon hány olyan család lesz, ahol a kommunikációs adó csökkenti majd a gyerekek internet felhasználási lehetőségét, vagy ahol a nagymama nem tud majd kapcsolatot tartani az unokájával az újabb teher miatt.

“Orbán adói megnyomorítják az országot, Orbán Viktor a haladás és a progresszió ellensége, aki (…) nem csak az ország gazdasági, hanem technikai jövőjét is most már veszélyezteti” – fogalmazott, majd közölte, a DK azt javasolja Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy tekintsen el ettől a tervétől, a kormány pedig a társaságokra korábban kivetett és “jogtalanul beszedett” telekommunikációs adót fordítsa az oktatásra, a fiatalokra és a kommunikáció fejlesztésére.

Kapcsolódó cikkek