forrás: piyabay.com

Káros internetes tartalmakat jelentettek

Káros internetes tartalmakat jelentettek

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat működteti a Biztonságosinternet.hu hotline-t, amely tavaly 4419 bejelentést kapott, az elemzők a beküldöttek közül 715 tartalmat találtak bizonyítottan illegálisnak, amelyek csaknem 77 százaléka gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyag volt.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) hétfői közleményében felidézte, hogy a Biztonsagosinternet.hu hotline egy olyan online felület, ahol a felhasználók minden, az interneten talált káros, illegális tartalmat bejelenthetnek.

“A munkájukat a magyar hatóságok mellett a tartalomszolgáltatók és a közösségimédia-platformok, valamint az INHOPE nemzetközi szervezet segítik”

– tették hozzá, majd jelezték, hogy bejelentést kizárólag a Biztonsagosinternet.hu oldalon található űrlap kitöltésével lehet tenni, a káros, jogsértő tartalmakat be lehet küldeni névtelenül, illetve az e-mail-cím megadásával is. A 2023-ban vizsgált bejelentésekről azt írták, hogy globálisan megnőtt azok száma, amelyek generatív mesterséges intelligencia (AI) által előállított képeket tartalmaznak: a hotline-hoz bejelentett, gyerekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagok 22,8 százaléka volt számítógép által generált tartalom.

A tavaly kapott bejelentések közel 9 százaléka volt úgynevezett saját előállítású tartalom; ilyenkor az úgynevezett online grooming módszerével behálózott gyerek önmagáról készít meztelen felvételeket, akár a saját otthonából, és ő maga küldi el azokat a behálózó személynek.

Tapasztalataik szerint ezeket a felvételeket később zsarolásra használják fel, például további felvételek vagy pénzszerzés céljából.
2023-ban 77 olyan esetben kellett eljárni, ahol magyar felhasználók bankkártyaadatait próbálták megszerezni hamis webáruházak.

“Ezek az oldalak jellemzően magyar nyelven másolták népszerű márkák weboldalait”

– tették hozzá és kitértek arra is, hogy az Országos Rendőr-főkapitánysággal kötött megállapodásuk alapján lehetőségük van a rendőrség felé továbbítani a bizonyítottan illegális és a vélhetően illegális tartalmakat is. 2023-ban összesen 1295 linket küldtek tovább a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának.

A külföldön hosztolt, gyerekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagokat idén 226 esetben továbbítottak az INHOPE-nak.

Ilyen tartalmakat leggyakrabban az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban és Hollandiában hosztoltak – tették hozzá.

Kapcsolódó cikkek