fotó: Kovács Tamás/MTI

Öt új játékos kezd a Bp. Honvéd férfi vízilabdacsapatánál

Öt új játékos kezd a Bp. Honvéd férfi vízilabdacsapatánál

Öt új játékossal erősített a Bp. Honvéd férfi vízilabdacsapata, a megfiatalított, 19 fős kerettől az első nyolcba kerülést várja el a klubvezetés.

Gergely István, az egyesület ügyvezető elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, nagy elvárások nincsenek a férfi vízilabdázókkal szemben, a lényeg, hogy a legjobb teljesítményt adják ki magukból és az első nyolc közé kerüljenek be a bajnokságban. Hozzátette: azért bízik abban, hogy a nagyobb kerettel és az új játékosokkal megerősödve meglepetést tudnak majd okozni.

Gergely István gratulált Hosnyánszky Norbertnek a tokiói olimpián nyert bronzérméhez, valamint Kevi Bendegúznak a prágai junior világbajnokságon elért negyedik helyéhez.

Steinmetz Barnabás szakosztály-igazgató bejelentette, hogy az egyesület játékoshiány miatt megszüntette női vízilabdacsapatát. A férfiakra áttérve ismertette, milyen változások történtek a nyáron az együttes keretében. Elsőként beszélt Chilkó Márton, Illés Sándor és Simon Roland távozásáról, majd közölte, hogy erősítésként Simon Henrik a Vasastól, Sugár Péter a rivális BVSC-től, Sólyom Levente pedig Pécsről érkezett. Az eddig az Utrecht színeiben szerepelt, holland bajnokságot és kupát, valamint szuperkupát nyert, kettős állampolgárságú testvérpár, Benjamin és Sebastian Hessels is csatlakozott a csapathoz, Steinmetz szerint akár meglepetést is okozhatnak a magyar mezőnyben.

A szakosztály-igazgató kiemelte, hogy a 19 fős keretben hét saját nevelésű pólós van, és ezzel az ob I élmezőnyében az UVSE után a Bp. Honvéd a második legfiatalabb átlagéletkorú csapat.

Hozzátette, hogy a szakmai stáb Kardos István kapusedzővel erősödött. Szívós Márton vezetőedző elmondta, örül az új játékosok érkezésének, a célkitűzésként pedig azt nevezte meg, hogy minden játékos fejlődjön, és a csapat pontszámban és eredményességben is előre tudjon lépni a tavalyi szezonhoz képest. Imre Géza sportigazgató büszkén számolt be arról, hogy a Bp. Honvéd sportolói olyan kimagaslóan szerepeltek a tokiói olimpiai és paralimpiai játékokon, amire 33 éve nem volt példa.

Összesen több mint 40 pontot gyűjtöttek az ötkarikás játékokon, amivel elsők lettek az egyesületek rangsorában, ráadásul több pontot szereztek, mint a rangsorban utánuk következő három klub, az FTC, az UTE és az MTK Budapest együttvéve.

Kapcsolódó cikkek