fotó: pixabay.com

Már most a hazai kézilabda eb foglalkoztatja Máthé Dominikot

Már most a hazai kézilabda eb foglalkoztatja Máthé Dominikot

A magyar kézilabda-válogatott egyik meghatározó játékosa három hónappal a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt már nagyon sokszor gondol a kontinensbajnokságra, klubkarrierjének következő állomáshelye, a Paris Saint-Germain viszont egyelőre még kevésbé foglalkoztatja.

A 22 éves magyar jobbátlövő a csütörtöki Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést követően – amelyen a norvég Elverum egyik legjobbjaként hat góllal vette ki részét a Pick Szeged vendégeként aratott 34-30-as győzelemből – a közmédiának azt nyilatkozta,

nagyon sokszor gondol a januári Eb-re, amelyen a társrendező magyar együttesben léphet pályára.

“Szinte minden másnap eszembe jut. Rossz volt, hogy a legutóbbi összetartáson nem tudtam ott lenni a keretben, hiszen nemhivatalos napok voltak, de azért mégis zavart és bennem volt, hogy nem voltam a többiekkel. Annak viszont örültem, hogy a külföldön játszókhoz hasonlóan velem is volt legalább egy videohívás, és legalább így tudtunk pár szót váltani egymással”

– mondta, majd kiemelte, hogy a napi edzéseken már most az Eb-részvétel jelenti a legnagyobb motivációt számára, hogy minél jobb legyen, és a társival együtt megmutassa, ott tudnak lenni a sportág legszűkebb elitjében, az élmezőnyben.

Kifejtette, két hét múlva viszont hivatalos válogatott időszak lesz, és a csapattagok nagyon várják az Eb-t, amelyen olyan hazai válogatott mérkőzéseken léphetnek pályára, ahol a csütörtöki, szegedihez hasonló hangulat uralkodik majd az új, húszezres budapesti csarnokban.

“Elképzeltem már, milyen lesz ott a hangulat, de azért az nem ugyanaz, mint amikor tényleg a pályán leszek. Szegeden is nagyon jó hangulatot csinált a párezer drukker, el tudom képzelni, húszezer hasonló szurkoló mennyit tud majd hozzátenni a mi teljesítményünkhöz januárban”

– közölte Máthé, aki meglepődött, de nagyon örült annak a fogadtatásnak, amiben a szegedi drukkerek részesítették az ellenfél magyar légiósaként, majd hozzátette:

“remek érzés volt előttük játszani”.

Máthé a következő klubidénytől a PSG-t erősíti majd, ezzel kapcsolatban elmondta, a mostani szezonban minél többet kell dolgoznia annak érdekében, hogy párizsi szintre lépjen. Hozzátette, figyelemmel követi következő, francia együttese szereplését és eredményeit, de egyelőre még norvég klubjára, valamint a válogatottra koncentrál.

“Szeretném rendesen megcsinálni a mostani szezont, fejlődni fejben és fizikailag is, valamint a válogatottal jól szerepelni januárban az Eb-n”

– nyilatkozta.

Kapcsolódó cikkek