fotó: pixabay.com

Felkészültek a kézilabdázók

Felkészültek a kézilabdázók

Szerdán kezdődik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája új idénye, amely a koronavírus-járvány miatt számos bizonytalanságot tartogat.

A két magyar csapat közül a Telekom Veszprém szerdán 20.45-től a francia HBC Nantes otthonában lép pályára a csoportkör első fordulójában.

A MOL-Pick Szeged csütörtökön a Paris Saint-Germaint fogadta volna, ám a csongrádiak minden játékosa és a szakmai stáb tagja hatósági karanténba került hétfőn, miután az egyik kézilabdázó megfertőződött, így a találkozót elhalasztották.

A férfi BL-ben megváltozott a résztvevők száma és a lebonyolítás is: az elmúlt évekkel ellentétben 28 helyett 16 csapat érdekelt, őket két nyolcas csoportba sorsolták. Tizennégy fordulót követően a nyolcasok első és második helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6. helyezettek oda-visszavágós alapon döntik el, ki kerül még a legjobb nyolc közé, míg a tabella utolsó két-két együttese búcsúzik.

A csapatok a 14 fordulóból tízet játszanak le december 10-ig. Utána két hónap szünet következik, mert – a jelenlegi tervek szerint – december végén rendezik Kölnben a világjárvány miatt félbeszakított előző idény négyes döntőjét – a Veszprém részvételével -, januárban pedig az egyiptomi világbajnokságot.

A csoportkör március 4-én fejeződik be, a rájátszás mérkőzéseit március végén és április elején rendezik, míg a negyeddöntőket május közepén. A kölni négyes döntő június 12-13-án lesz. A mérkőzéseket már nem hétvégén, hanem szerdán és csütörtökön játsszák 18.45-től és 20.45-től. Az európai szövetség (EHF) honlapjának előzetese szerint a veszprémiek sikerének kulcsa a nagy rivális Szegedtől igazolt spanyol jobbátlövő, Jorge Maqueda lehet. A világ- és Európa-bajnok játékos segítségével tovább javulhat a védekezés, és mivel a legnehezebb pillanatokban is képes gólt szerezni, a támadójáték is fejlődhet.

Maquedának ráadásul a BL megnyerésében is van tapasztalata, hiszen alapembere volt a 2017-ben aranyérmes északmacedón Vardar Szkopje csapatának.
A Veszprém korábban nyolc alkalommal jutott el az elődöntőig, négyszer a fináléig, de a végső siker még várat magára. David Davis vezetőedző úgy fogalmazott, ilyen játékoskerettel a trófea megszerzése lehet az egyetlen céljuk.

“Mint mindig, ezúttal is az a célunk, hogy a négyes döntőbe jussunk. Amikor egy olyan csapat, mint a miénk, elkezdi a szezont, a május végén sorra kerülő csúcseseményt akarja elérni. Amikor majd odajutunk, természetesen meg akarjuk nyerni a trófeát”

– nyilatkozta.

A csapat meglepő eredményeket ért el a felkészülés során: a Tatabányától és a lengyel Kielcétől kikapott, a Balatonfüreddel döntetlent játszott, és csak a Gyöngyöst győzte le. A SEHA Liga szeptember elejére halasztott négyes döntőjében már remek formát mutattak a veszprémiek, és a fehérorosz Meskov Breszt, illetve az északmacedón Vardar Szkopje legyőzésével megnyerték a regionális nemzetközi sorozatot. A MOL-Pick Szeged még soha nem tudott a legjobb négy közé kerülni a BL-ben, és bár a formája alapján erre az előző idényben jó esélye lett volna, az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt “megcsonkította” a szezont, így a csongrádiak márciust követően nem folytathatták szereplésüket.

Az EHF honlapja Bánhidi Bencét tartja a csapat egyik legfontosabb láncszemének. Az előző BL-kiírás és a januári Európa-bajnokság álomcsapatába is beválasztott beálló támadásban és védekezésben is vezéregyéniség, az elmúlt idényben 55 góllal segítette együttesét a BL-ben.

A csoportkör mezőnyében a veszprémieken és a szegedieken kívül még egy magyar kézilabdázó szerepel: Máthé Dominik, aki idén nyártól a norvég bajnok Elverumot erősíti Luc Abalóval, a franciák kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok jobbszélsőjével együtt.

“Izgatott vagyok, mert még nem volt Bajnokok Ligája-meccsem, de mindenki azt mondja, hogy ezek ugyanolyan mérkőzések, mint a többi”

– nyilatkozta az M4 Sporton a Balatonfüredről igazolt jobbátlövő. Hozzátette, számszerű elvárások nincsenek a csapattal szemben, az a legfontosabb, hogy élvezzék a meccseket és játsszanak jól.

“Szerintem az első hat hely valamelyikét el tudjuk csípni a csoportban”

– vélekedett a 21 éves légiós. Máthé elárulta, nem a Szeged, hanem a PSG elleni találkozót várja a legjobban, mivel ott szerepel az egyik kedvence, a dán Mikkel Hansen.

A férfi BL csoportbeosztása:

A csoport:
Vardar Szkopje (északmacedón), Paris Saint-Germain (francia), Lomza Vive Kielce (lengyel), FC Porto Sofarma (portugál), MOL-Pick Szeged, Meskov Breszt (fehérorosz), Elverum HB (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)

B csoport:
Barcelona (spanyol), Telekom Veszprém, THW Kiel (német), Aalborg HB (dán), HBC Nantes (francia), Motor Zaporizzsja (ukrán), RK Celje PL (szlovén), PPD Zagreb (horvát)

Kapcsolódó cikkek