fotó: pixabay.com

A Sopron a tizenhatodik, a Győr második aranyára hajt

A Sopron a tizenhatodik, a Győr második aranyára hajt

A címvédő Sopron és a Győr is igyekszik nyerni a női kosárlabda NB I szombaton rajtoló döntőjében.

A favorit soproniak 20/2-es győzelmi mérleggel nyerték meg az alapszakaszt, míg idei kihívójuk 19/3-mal másodikként zárta a bajnokság első részét. A rájátszásban a tavaly Euroliga-győztes Sopron előbb a Vasast, majd az elődöntőben a legutóbb ezüstérmes Szekszárdot verte vesztett mérkőzés nélkül, a Rába-parti együttes pedig előbb a TFSE-MTK csapatánál bizonyul jobbnak 2-0-lal, majd nagy csatában, 2-1-gyel jutott túl a DVTK-n.

Az esélyek egyértelműen címvédést ígérnek, amit a két együttes mostani szezonban játszott egymás elleni találkozói is megerősítenek.

A Sopron ugyanis a bajnokságban idegenben és hazai pályán is magabiztos győzelmet aratott, ahogy egy hónapja a Magyar Kupa elődöntőjében is nagy különbséggel, 19 ponttal nyert Gáspár Dávid csapata. Az előző szezonban ötödik Győr eddigi egyetlen bajnoki címét 2012-ben ünnepelhette, a Sopron dicsőséglistája viszont jóval terjedelmesebb: tavaly 1993, 1999, 2002, 2007, 2008, 2009, 2011, 2013, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019 és 2021 után gyűjtötte be fennállása 15. aranyérmét. A zöld-sárgák mellett szól az is, hogy márciusban megszerezték 11. aranyérmüket a Magyar Kupában. A női rájátszásban csak a finálé tart az egyik fél harmadik sikeréig, így ha öt mérkőzésre kerül sor, akkor április 26-én ér véget a döntő. A döntő minden mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport.

Az elmúlt tíz év bajnokai:

2012: UNI Seat Győr
2013: Uniqa-Euroleasing Sopron
2014: PINKK-Pécsi 424
2015: Uniqa-Euroleasing Sopron
2016: Uniqa Sopron
2017: Uniqa Sopron
2018: Sopron Basket
2019: Sopron Basket
2020: nem hirdettek bajnokot a koronavírus-járvány miatt
2021: Sopron Basket
2022: Sopron Basket

Kapcsolódó cikkek