fotó: pixabay.com

A szuperkupára lehet teljes a Sopron Basket kerete

A szuperkupára lehet teljes a Sopron Basket kerete

Török Zoltán ügyvezető szerint az októberben esedékes Európai Szuperkupára már teljes lesz a női kosárlabda Euroligában és a magyar bajnokságban is címvédő Sopron Basket kerete.

A klubvezető az MTI-nek adott interjúban először az előző, sporttörténelmi idényt elevenítette fel.

“Talán nem túlzás, hogy mindent elhomályosított az, hogy első magyar csapatként megnyertük az Euroligát. Erről született egy könyv is +We are the Champions+ címmel, amelyet hamarosan bemutatunk a nagyközönségnek. Egyébként abban is elsők vagyunk, hogy az elmúlt öt évben nem rendeztek nélkülünk négyes döntőt, ilyenre még nem volt példa az EL-ben”

– sorolta Török Zoltán, majd rátért a következő szezonra, amelyre az ukrajnai háború miatt ismét orosz csapatok nélkül kerül sor.

“A korábbiakhoz képest ezúttal is más a mezőny, de figyelembe kell venni, hogy mi három Final Fourt úgy vívtunk meg, hogy oroszok is jelen voltak. Mi alapvetően nem abban gondolkodunk, hogy az ellenfelek legyenek gyengébbek, hanem abban, hogy mi legyünk erősebbek. A magam részéről amúgy mindig szerettem Jekatyerinburgba menni, de most objektíve nincsenek meg az utazási feltételek, beleértve a vízumokat vagy a repülőjáratokat. Egyébként máig jó kapcsolatot ápolunk a Jekával, a hatszoros Euroliga-bajnok klub elnöke áprilisban elsőként gratulált az isztambuli diadalunkhoz.”

Az ügyvezető a felkészülésről szólva elmondta, öt mérkőzésükből hármat nyertek meg, de ezeken még zömmel hazai kosarasok szerepeltek. Kifejtette, a magyar mag kapott lehetőséget az előszezonban, amelyet feljesztési időszaknak tekint, és ezúttal az eredmény másodlagos volt.

“Jelenleg az ausztrál Ezi Magbegor és a szerb Dragana Stankovic személyében két játékosunk a sydneyi világbajnokságon szerepel, ketten a WNBA-idény miatt később jönnek vagy jöttek, Határ Bernadett pedig még nem hadra fogható”

– fejtette ki.

A válogatott 208 centis centeréről elárulta, az NB I áprilisi döntőjében súlyos térdsérülés szenvedett játékos már fut, dob, és az év végén pedig remélhetőleg teljes edzésmunkát végezhet.

“Bízunk benne, hogy januárban újra rendelkezésre áll, Betti a magyar kosárlabda talán legnagyobb értéke, akit nagyon nehéz pótolni”

– vélekedett Török Zoltán, aki szerint az október 18-án, az Európa Kupa-győztes Bourges otthonában esedékes Európai Szuperkupán állhat ki először teljes kerettel a gárda.
Ami a hazai pontvadászatot illeti, a klub elöljárója közölte, folyamatosan erősödik a mezőny.

“Ebben az idényben már lehet, hogy három euroligás magyar csapatunk lesz, amire még nem volt példa. Mi tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem végeredményben gondolkodunk, hanem napi edzésmunkában. Meccsről meccsre haladunk, és mindig a következőt akarjuk megnyerni”

– szögezte le.

Török Zoltán végül kitért az energiaárakkal és a téli működtetéssel kapcsolatos kilátásokra is:

“Nyolcpontos cselekvési programot dolgoztunk ki, amelyet dióhéjban úgy foglalnék össze, hogy minden edzést és mérkőzést le akarunk bonyolítani, de előfordulhat, hogy szokásosnál hidegebb lesz Sopronban”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek