“Joy Mogensen kulturális és egyházügyi miniszter azt közölte velünk, hogy minden mérkőzésre csak ötszáz embert engedhetünk be. Ez rendkívül kiábrándító, mert úgy érezzük, nem hallgatnak ránk”
– nyilatkozta Per Bertelsen, a Dán Kézilabda Szövetség elnöke az Ekstra Bladet című lapnak. A tornának a dániai Herning és Frederikshavn, illetve a norvégiai Trondheim – itt szerepel majd a magyar válogatott – ad otthont december 3. és 20. között.
Az elnök hozzátette, 4300-as és 3500-as nézőszámra is mutattak be terveket, de mivel ezeket elutasították, már döntöttek a jegyértékesítés leállításáról.
Bertelsen szerint nagyon rossz üzenet ez az alacsony nézőszám, másrészt rendkívül hangulattalanok lesznek a mérkőzések, mert például a herningi Jyske Bank Boxen sportcsarnokban normális körülmények között 12 500 ember lenne a lelátókon. Hozzáfűzte, éveken keresztül logisztikával foglalkozott, a létesítménynek sok bejárata van, odabent számos mellékhelyiség áll a szurkolók rendelkezésére, tehát magasabb nézőszám esetén sem alakulnának ki csoportosulások.
“Nem látom a hatóságok logikáját. A meghozott döntésnek semmi értelme nincs”
– szögezte le Per Bertelsen.