fotó: pixabay.com

Alapozással kezdi a felkészülést a magyar válogatott

Alapozással kezdi a felkészülést a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott egy kisebb alapozással kezdi a felkészülést a januári, magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságra.

A keret tagjai csütörtökön találkoztak Telkiben, majd részt vettek az új Budapesti Kézilabda Aréna teszteseményén. A felkészülés első szakasza jövő szerdáig tart.

“Egy kisebb alapozással kezdünk, van benne futás, konditermi edzés, erőnlétfejlesztés, gyorsítás, és egy-két labdás edzés. Karácsonyra is kapunk házi feladatot, egyik nap kondiznunk kell, a másikon futnunk, szóval nem lesz teljes pihenőnapunk, ami nem is baj”

– mondta Bodó Richárd.

A Pick Szeged balátlövője hozzátette, január elején lesz két edzőmérkőzésük, melyeken gyakorlathatnak bizonyos elemeket, bár várhatóan némileg fáradtak lesznek fizikálisan és fejben is. A magyarok január 6-án 18 órától Fehéroroszországgal, 8-án 18 órától pedig Bahreinnel játszanak felkészülési meccset. Mindkét találkozóra Tatabányán kerül sor, amennyiben addigra elkészül a város új csarnoka. Bodó elmondta, lesz másfél szabadnapjuk a kontinenstorna rajtja előtt (9-10-én), amikor hazamehetnek a családjukhoz feltöltődni, pihenni, és úgy kell visszaérkezniük, hogy az előttük álló körülbelül két és fél hetet kőkeményen megnyomják és koncentráltan csinálják végig.

A 73-szoros válogatott átlövő azt reméli, hogy az új fővárosi arénában telt ház előtt játszhatják majd a mérkőzéseiket, mert “az brutálisan nyomasztó lehet” az ellenfeleknek.

A magyar válogatott az Európa-bajnokság B csoportjában január 13-án 20.30-tól Hollandiával, 16-án 18 órától Portugáliával, majd 18-án 18 órától Izlanddal találkozik. A középdöntőbe az első két helyezett jut.

“Nagyon várom a januárt – ott már szinte kizárólag a taktikán lesz a hangsúly -, hogy készüljünk a hollandok elleni első meccsre, és kezdődjön már a nyitómeccs. Nyilván sok időnk van még, de szerintem mindenkiben van egy kis drukk, egy kis izgatottság”

– nyilatkozta.

A 2019 nyarán kinevezett Gulyás István szövetségi kapitány és szakmai stábja irányításával a tavalyi Európa-bajnokságon kilencedik, az idei világbajnokságon ötödik lett a csapat. Bodó úgy fogalmazott, remélhetőleg mindenkit elkerülnek a sérülések, és nagyon bízik benne, hogy ezúttal is fokozatosan előrelépnek majd.

“Már egy ideje együtt játszunk, és bár sok mindent elölről kell kezdenünk, de nem a nulláról. Ha élvezni tudjuk az egész Európa-bajnokságot, és nem nyomásként fogjuk megélni, hanem egy plusz feladatnak, plusz lehetőségnek, akkor nagyon jó eredményt tudunk elérni”

– vélekedett, majd hozzáfűzte, nagyon nagy lesz a terhelés, ezért mindenkinek játszania kell, mindenkinek hozzá kell tennie a magáét a csapat teljesítményéhez.

A Pick Szeged játékosai – Bodón kívül Mikler Roland, Bánhidi Bence és Rosta Miklós – jó formában és jó hangulatban érkeztek a válogatott edzőtáborába, hiszen klubcsapatuk a bajnokságban veretlenül listavezető, Bajnokok Ligája-csoportjában pedig a harmadik helyen áll. Mint a balátlövő elmondta, egy-két meccsük nem a papírforma szerint sikerült ősszel, de hoztak néhány olyan mérkőzést, amely után a másik csapat mondhatta ugyanezt, tehát összességében szerinte “több mint elfogadható” teljesítményt nyújtottak.

A 24 csapatos Európa-bajnokságon január 13. és 30. között 65 mérkőzést játszanak Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Kassán és Pozsonyban.

Mind a hat négycsapatos csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első kettő kerül az elődöntőbe. Az új népligeti aréna az egyik középdöntő-csoportnak, majd az elődöntőknek, a döntőnek és a helyosztóknak is otthont ad.

Kapcsolódó cikkek