Újra gyűjtenek a rászorulóknak

hátrányos helyzetű gyerekek

A segélyszervezet közleményében azt írta, két évtizede segítik Kárpátalján a legszegényebbeket élelmiszerrel, tűzifával, gyermekeket és időseket támogató programokkal. A segítségre egyre nagyobb szükség van, az áremelkedések és a támogatások csökkenése miatt különösen nehéz helyzetbe kerültek a sokgyerekes családok, az egyedülálló idősek, nyugdíjasok.  Ezért a segélyszervezet kedden húsznapos adománygyűjtést indított, amely október 7-éig tart. A pénzadományokat a 1353-as adományvonalon várják, a hívás díja 250 forint. Emellett ezen az oldalon és a 11705008-20464565-ös számlaszámon folyamatosan fogadják az adományokat, kérve, hogy a közlemény rovatban a “Kárpátalja” megjelölést tüntessék fel az adományozók. 

Mint írták, a gyűjtést indító keddi sajtótájékoztatón Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, 10 hívás egy gyermek számára kínált fejlesztő foglalkozás költségeit fedezi, 30 hívás a 1353-ra egy családi élelmiszer- vagy higiénés csomagot jelent, ami egy átlag család 1-1,5 hónapra elegendő alapvető szükségleteit biztosítja, 70 hívásból pedig egy család számára a leghidegebb hónapokra elegendő tüzelőadomány lehet. 

Az adománygyűjtéshez idén két futóverseny is kapcsolódik: szeptember 22-én lesz a hagyományos beregszászi félmaraton, amely a Beregszásztól néhány kilométerre fekvő Makkosjánosiból indul. A futóversenyen több száz gyerek áll rajthoz különböző távokon, a ruháján viselve az adományvonal 1353-as hívószámát. A futást Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a segélyszervezet önkéntese vezeti majd. 

A sporteseményre Magyarországról is várják a futókat, regisztrálni ezen az oldalon lehet. A nevezés ingyenes, de a segélyszervezet azt kéri, hogy aki teheti, nevezéskor adományozzon a honlapon át. Október 7-én pedig a budapesti Spar Maratonon az Ökumenikus Segélyszervezet színeiben induló futócsapatok közössége hívja föl a figyelmet az adománygyűjtésre. 

A közleményben felidézték: az elmúlt télen is támogatta a segélyszervezet a rászorulókat, összesen 2464 élelmiszer- és higiénés csomagot osztottak szét a nagyszőlősi járásban, illetve Beregszász városában. A legnagyobb hidegek idején 200 háztartásnak vittek a tél végéig kitartó, egyenként 500 kilogramm brikettet. Emellett 11 kárpátaljai iskolát összesen 1,1 millió forint sportszerrel támogattak, az idei tanévkezdés előtt pedig 70 kárpátaljai iskolás kapott tízezer forint értékű beiskolázási támogatást. Hozzátették, a kézzelfogható krízistámogatások mellett felértékelődött a gyermekek felzárkózását segítő program is, több éve szerveznek gyermekfejlesztő foglalkozásokat, amelyeket 55-60 hátrányos helyzetű, nehéz anyagi vagy szociális körülmények között élő gyerek látogat rendszeresen Beregszász három magyar tannyelvű iskolájából.

Kapcsolódó cikkek